Index Vakbarát Hírportál

Benyújtották a Szputnyik V európai bejegyzésére vonatkozó kérelmet

2021. február 9., kedd 16:40

Benyújtották a Szputnyik V vakcina bejegyzésére vonatkozó kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) – írja az MTI.

A fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közölte: „Az RFPI 2021. január 29-én kérelmezte a Szputnyik V vakcina bejegyzését az Európai Unióban, és kezdeményezte az információátadást az EMA-nak a fokozatos szakvizsgálat (rolling review) eljárásán keresztül.”  

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy az orosz bejegyzési igényt gyorsan át fogják tekinteni az Európa Unióban, és

politikai érveket nem fognak alkalmazni ebben az eljárásban.

Megismételte, hogy a nagyszabású vakcinaszállítások Európába csak az orosz lakosság átoltása után kezdődhetnek meg. Mint mondta, ez májusban–júniusban válhat esedékessé.

A közleményben felidézték: a vakcinafejlesztők, illetve az EMA képviselői ezt megelőzően január 19-én tartottak konzultációt az oltóanyagról. 

Közölték továbbá azt is, hogy Azerbajdzsán hétfőn megadta az engedélyt az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája, illetve a Szputnyik V kombinált tesztelésére. A kísérlet a hónap végén kezdődik, és fél évig tart majd. A tesztelést több országban fogják elvégezni, mindenütt 100 önkéntes bevonásával.

Az orosz vakcinával Magyarországon már a héten megkezdődhet az oltás, mivel a hazai gyógyszerügynökség már korábban engedélyezte a vakcinát.

Ha Ukrajna nem kér az orosz vakcinából, több jut másoknak

Hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott, hogy országa azért nem szeretne kapni a Szputnyik V-ből, mert nem kellően bizonyított a vakcina hatékonysága. 

A vakcina iránt nagy a kereslet, ezért ha az ukrán vezetés nem kér a szállítmányokból, több jut másoknak – jelentette ki válaszul Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. 

Megjegyezte rovábbá, hogy Ukrajnában sokan vannak olyanok, akik beoltatnák magukat az orosz vakcinával, és úgy vélekedett, hogy a bizalmatlanság „abszolút kisebbségi álláspont”, amely komolyan szemben áll az elismert teszteredményekkel. 

Rovatok