Index Vakbarát Hírportál

Németország merész vakcina-nagyhatalmi álmokat szövöget

2021. március 16., kedd 20:02

A Berlin és Lipcse között nagyjából félúton fekvő, szászországi, alig 80 ezer lélekszámú Dessau sokáig csak a Bauhaus-építészet egyik fellegvárának számított. Az utóbbi időben azonban az európai vakcinagyártás egyik központjának babérjaira tör.

A kisváros a székhelye az éppen száz éve alapított bakteriológiai intézetnek, amely ma IDT Biologika néven működik, és feltett szándéka a „vírusos vakcinák és vektorok” fejlesztése, valamint előállítása.

A kutatás és gyártás az évtizedek során gyakran módosult. A keletnémet korszakban például elsősorban az állati fertőzések kezelésére szakosodtak. Két éve, 2019-ben viszont teljesen átálltak az embereknek szánt oltóanyag kifejlesztésére.

Megállapodás az AstraZenecával

A brit–svéd céggel februárban kötött szerződés új löketet adott az IDT-nek. Az AstraZeneca ugyanis felfuttatná gyártását, hogy a második negyedévben eleget tudjon tenni az EU-val kötött kötelezettségeinek.

A két partner jelentős beruházásokat tett annak érdekében, hogy 2022 végéig havonta több millió dózis koronavírus elleni vakcinát állíthassanak elő.

A teljes gyártási lánc bővítését tervezzük, beleértve a csomagolást és az ellenőrzést is. Ha mindezt egy helyen végezzük, lerövidíthetjük a hosszú szállítási útvonalat – nyilatkozta Jürgen Betzing vezérigazgató a DW-nek.

A 100 millió eurós (csaknem 37 milliárd forintos) beruházás részeként a többi között öt, egyenként 2000 literes bioreaktort építenek a termelés növelésére.

A képet árnyalja, hogy feltehetően az AstraZeneca beadását követő mellékhatásként magas lázat, súlyos fejfájást és izomfájdalmat tapasztalt egy szlovákiai tanárnő, aki egy héttel az oltás beadását követően kórházba került, majd február 27-én elhunyt.

Korábban egy ápolónő halála miatt Ausztriában függesztették fel egy AstraZeneca-szállítmány alkalmazását, majd egy dán haláleset után Dánia mellett Norvégiában, Izlandon, sőt Németországban is átmenetileg felhagytak az AstraZeneca beadásával. Azóta már Olaszország is leállíttatta az oltást a vakcinával.

Az AstraZeneca és a dessaui cég közötti megállapodás egyébként nem zárja ki, hogy az IDT más gyógyszergyárak vektoralapú vakcináját is előállítsa.

Orosz Szputnyik V német gyárból

Az orosz Szputnyik V és az IDT lehetséges együttműködéséről számolt be februárban az egyik német közszolgálati adó, az MDR.

A Szputnyik V dessaui előállítása utat nyitna a cég előtt a kelet-európai piacon, akár Kínáig – nyilatkozta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök.

Dessau mellett máris bővül a BioPharmaPark, amelynek fő bérlője épp az IDT.

A várostól nem messze van Brehna, ahol a Dermapharm gyárában a BioNTech–Pfizer oltóanyagát állítják elő.

A merész német elképzelések szerint ezek a gyárak a közeljövőben évi 2 milliárd dózis vakcina előállítására lesznek alkalmasak, ami bőven meghaladja a német igényeket, így exportra is bőven jut belőlük.

Vakcinagyártás Magyarországon

A magyar vakcinagyártást már tavaly májusban belengette Müller Cecília országos tiszti főorvos, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig február végén közölte, hogy az épülő debreceni üzemben 2022 végén megkezdődik a gyártás.

Itt hagyományos, azaz a kínaihoz hasonló, elölt víruson alapuló oltóanyagot fognak előállítani – ugyanolyat, mint amilyenek például az influenzaoltások.

A magyar kormány 55 milliárd forintot különített el a beruházásra.

(Borítókép: Vakcinagyártás Dessauban. Fotó:  Hendrik Schmidt / Pool / REUTERS)

Rovatok