Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

2021. március 28., vasárnap 08:26

Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a jogállamiságinak füllentett kérdésben – mondta a Fidesz–KDNP EP-delegációjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott, több mint tizenkét év óta tartó brüsszeli képviselősége alatt nem hozott még annyira „primitív” határozatot az EP, mint amikor a héten arról döntött, kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával.

A politikus szerint „feketén-fehéren lelepleződött az európai és a magyar baloldal azon aljas mesterkedése”, amellyel jogszabálynak álcázva próbálják politikailag zsarolni ellenfeleiket.

Minden olyan országot meg akarnak ugyanis büntetni, ahol a választók többségének volt bátorsága az „európai mainstreammel” szembemenve polgári, nemzeti, jobbközép, konzervatív kormányok mellé állni – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

Rovatok