Index Vakbarát Hírportál

Megvétózta Magyarország az Európai Unió Kínával szembeni közös kiállását

2021. április 16., péntek 15:21

Nyilatkozatban ítélte volna el az Európai Unió a nagy visszhangot kiváltó kínai nemzetbiztonsági törvényt, azonban Magyarország megvétózta a közös állásfoglalást – írja két, meg nem nevezett uniós diplomatára hivatkozva a Reuters.

A vétó indoklása az volt, hogy az Európai Uniónak már így is túl sok vitája van Kínával. A tavaly júniusban elfogadott kínai nemzetbiztonsági törvény lényegében mindent kriminalizál, amit a kínai hatóságok szeparatizmusnak, felforgatásnak, terrorizmusnak, vagy külföldiekkel való összejátszásnak minősítenek. A rendelkezés kritikusai szerint a törvény valójában az ellenzéki hangok teljes ellehetetlenítéséről szól.

A törvény továbbá gyakorlatilag megszünteti Hongkong autonómiáját Kínával szemben. Kína többek között kínai bírókat küldhet a hongkongi bíróságokra, kínai erőszakszervezetek nyithatnak irodákat a városban, illetve saját maguk is beavatkozhatnak, amennyiben úgy találják, hogy valaki megsértette a nemzetbiztonsági törvényt.

A törvényre hivatkozva mostanáig száznál is több aktivistát és törvényhozót tartóztattak le.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter márciusban „értelmetlen, magamutogató és káros” döntésnek nevezte, hogy az Európai Unió Tanácsa négy kínai állampolgárral szemben szankciókat fogadott el.

Rovatok