Index Vakbarát Hírportál

Merényletet követtek el a Maldív-szigetek volt elnöke ellen

2021. május 7., péntek 07:23

Pokolgép robbant csütörtökön a Maldív-szigetek korábbi elnökének Male-i otthona mellett. Kormányzati források szerint Mohamed Nasíd ellen merényletet kíséreltek meg.

Hatósági források szerint a jelenleg a parlament házelnöki tisztét betöltő Nasíd éppen az autójába szállt be, amikor a robbanás történt. A politikus testőre megsérült.

Imrán Abdullah belügyminiszter egy helyi televíziós csatornának elmondta, hogy a politikust kórházba szállították. Állapota stabil – számolt be az MTI.

Mohamed Szolih államfő a robbantást az ország demokráciája és gazdasága elleni támadásnak nevezte, és hozzátette: „átfogó és gyors” vizsgálatot indítanak, amelyben az ausztrál rendőrség is segítséget nyújt majd.

Nasíd volt az ország első demokratikusan megválasztott elnöke, miután 2008-ban bevezették a többpárti rendszert az indiai-óceáni országban. A politikust 2012-ben vitatott körülmények között távolították el, 2015-ben pedig elítélték terrorizmus vádjával, ám a rá kiszabott 13 éves börtönbüntetést később az ország legfelsőbb bírósága megsemmisítette, őt pedig 2019-ben megválasztották a parlament házelnökének.

Rovatok