Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A múlt héten több mint 700 fertőzéses esetet azonosítottak Tajvanon, ami sokkolta a járványkezelésben eddig élen járó sziget lakóit, hiszen már megszokták azt, hogy míg a világban tombol a járvány, Tajvanon nem csorbult a szabadság

    A szigeten mindeddig csupán a 23 millió országlakó 1 százalékát oltották be, és mindössze 300 ezer AstraZeneca-vakcinát szereztek be – írja a Reuters

    A tajvani állami hírügynökség közlése szerint Tajpej már tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal, hogy a rátegye a kezét az amerikaiak által szétosztásra szánt több tízmillió vakcina egy részére. 

    A Reuters egyik forrása azt mondta, hogy a tajvani diplomácia emellett Németországban érdeklődik a BioNTech gyógyszervállalatnál vakcinák iránt. A hírügynökség megjegyzi, februárban a német cég visszamondott egy 5 milliós szállítmányt, feltehetően kínai nyomásra. 

    Tajpej 20 millió dózist kötött le főként az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagaiból, de a globális ellátás akadozása miatt a beígért ampullák lassan érkeznek. Segítséget jelenthet azonban az Egészségügyi Világszervezetnek a szegényebb országok ellátását célzó programja, a COVAX, melyen keresztül 1 millió AstraZeneca-vakcinára számít a Kínai Köztársaság. 

    Mindenesetre Tajvan serényen dolgozik saját fejlesztésű oltóanyagán, Caj Jing-ven elnök kedden fogadkozott, hogy július végére rendelkezésre fog állni a tajvani védőoltás. 

  • A világ vakcinaszállítmányainak mindössze 0,3 százaléka jut el az alacsonyabb jövedelmű országokba, hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója alapján a The Guardian.

    A szervezet ezért azt kéri a gazdagabb országoktól, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztási rendszeren keresztül segítsék a szegényebb országok vakcinellátottságát. 

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban már megállapodott az Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásárol azért, hogy a kis és közepes jövedelmű országokban is megkezdődhessen a koronavírus elleni oltási kampány.

  • Az egyik legnagyobb tokiói orvosi szervezet szeretné elérni, hogy elhalasszák a japán fővárosban tartandó nyári olimpiai játékokat, mindössze három hónappal az ötkarikás játékok megkezdése előtt – írja a Reuters. A mintegy hatezer orvost képviselő szervezet szerint a kórházak túlterheltek, nincs elég kapacitás a koronavírus-fertőzöttek ellátására.

    Arra kérjük a helyi hatóságokat, hogy győzzék meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (IOC), hogy egy ilyen helyzetben rendkívül nehéz megrendezni az ötkarikás játékokat

    – áll egy még május 14-én Szuga Josihide miniszterelnöknek címzett levélben.

    A koronavírus terjedése miatt a japán kormány korábban május 31-ig Tokióban és számos más prefektúrában meghosszabbította a rendkívüli állapotot.

Rovatok