A milánói fellebbviteli bíróság döntése alapján május 31-én, 25 év után elhagyhatta a római Rebibbia börtönt Giovanni Brusca, a szicíliai maffia egyik meghatározó alakja, aki az 1996-os letartóztatása után a bűnszervezetet elárulva az igazságszolgáltatással való együttműködést választotta. 64 évesen bekövetkezett szabadulásának múlt heti hírét hatalmas felháborodás fogadta Olaszországban, ahol a Brusca-ügy képében az erkölcsi szempontok és a törvények összeütközésének lehetünk tanúi.
A kegyetlensége miatt még a maffián belül is „a Disznó” és „a keresztények gyilkosa” névvel illetett Brusca tősgyökeres szicíliai maffiacsalád sarja. Apja, Bernardo Brusca egészen az 1985-ös letartóztatásáig San Giuseppe Jato maffiafőnöke volt, akit Giovanni követett a városka trónján. Az első gyilkosságot a Totò Riina vezette Corleonesi-klán megbízásából követte el, a beavatásakor pedig személyesen Riina lett a keresztapja, akihez mindvégig vakon hűséges volt, hiszen az ő halálbrigádjának oszlopos tagjai közé tartozott.
A főnökök főnökének legkészségesebb hóhéra mind a mai napig nem tudja felidézni az összes áldozata nevét és arcát, mivel a saját bevallása szerint is legalább 150 ember vére tapad a kezéhez. Bár Brusca bűnlajstroma végtelenül hosszú, érdemes kiemelni azokat a bűnügyeket, amelyek szinte egybeforrtak a nevével.
1977-ben részt vett Giuseppe Russo csendőrezredes megölésében, 1983-ban végzett Rocco Chinnici bíróval, majd likvidálta a családja után nyomozó Mario D'Aleo csendőrkapitányt is. Amikor az 1984-ben elfogott maffiózó, Tommaso Buscetta terhelő információkat osztott meg Giovanni Falcone vizsgálóbíróval a Cosa Nostra ügyeiről, Brusca ismét a hatóságok látókörébe került, elfogatási parancsot adtak ki ellene és kényszerlakhelyet jelöltek ki számára Linosa szigetén, ami a maffiasejtek szétrobbantásának egyik bevett módszere volt.
Ezt követően mindvégig rejtőzködni kényszerült.
Brusca szempontjából a két legvéresebb esztendő 1992 és 1993 volt, amikor a Cosa Nostra gyakorlatilag háborúban állt az olasz állammal, hogy robbantásos merényletekkel próbálja kicsikarni a maffia létét fenyegető palermói maxiper ítéleteinek megsemmisítését. Brusca 1992. május 23-án Capacinál felrobbantotta az apját börtönbe küldő Giovanni Falcone konvoját, majd július 19-én a csúcsper előkészítésének másik emblematikus alakja, Paolo Borsellino vizsgálóbíró következett. Szeptember 17-én a salemi maffiasejthez tartozó palermói vállalkozóra, Ignazio Salvóra csapott le, mert még az ő politikai kapcsolataival sem sikerült érvényteleníttetni a Falcone és Borsellino nevével fémjelzett, majdnem 500 maffiózót, köztük az apját is érintő ítéleteket.
Brusca közben további merényleteket is tervezett, többek között a Falcone maffiaellenes munkásságát támogató akkori igazságügy-miniszter, Claudio Martelli, a maffiakapcsolatokkal megvádolt miniszter, Calogero Mannino és Pietro Grasso bíró ellen, bár nekik végül a hajuk szála sem görbült.
Nem volt ilyen szerencsés a maffiás szemmel árulásra vetemedett maffiózó, az igazságszolgáltatással együttműködő Santino Di Matteo fia, az alig 13 éves Giuseppe, akit eszközként használtak, hogy hallgatásra bírják az apját. 1993 novemberében elrabolták, majd 2 évig túszként tartották egy föld alatti bunkerben. Brusca jól ismerte a gyermeket, a saját fia játszópajtása volt, egyszer egy lóval is megajándékozta, mégsem könyörült meg rajta. Miután nem értek célt az apjánál,
1996. január 11-én megfojtották a fiút, majd savban feloldva örökre eltüntették a holttestét.
Ezzel Bruscára végleg rásült a gyermekgyilkosság levakarhatatlan bélyege, ami még a maffia berkeiben is erősen megosztó bűnténynek számított, mivel Szicíliában szinte rajonganak a gyermekekért, így a testi fenyítésüktől is a végsőkig tartózkodnak. A '90-es évek közepéig a maffia alapelvei közé tartozott, hogy nőkre és gyermekekre tilos kezet emelni, Brusca és a bűntársai viszont megszegték ezt az aranyszabályt. A drámai előzmények után végül 1996. május 20-án kattant a bilincs Brusca csuklóján, amikor rajtaütöttek egy Agrigentóhoz közeli villában, ahol még az elfogása pillanatában is az általa végrehajtott capaci merényletről szóló filmet nézte.
Az életfogytiglani börtönbüntetés árnyékában Brusca úgy döntött, mégiscsak beáll abba a jelképes sorba, ahová az általa zsarolt Santino Di Matteo is tartozott. 2000-ben Brusca hivatalosan is pentito lett, ami szó szerint bűnbánót jelent, így nevezik az igazságszolgáltatással együttműködő maffiózókat, akik értékes információkkal segítik a maffiás ügyekben zajló nyomozásokat. Ugyan az esetek többségében nem beszélhetünk tényleges megbánásról, a Rebibbia börtön lelkésze, Roberto Guernieri tapasztalatai alapján egyesekben mégis feltámad a lelkiismeret, és levélben bocsánatot kérnek az áldozataik hozzátartozóitól.
Guernieri elmondása szerint Brusca szabadulását elősegítette a kiváló magaviselete, az általa végzett önkéntes munka és az is, hogy a fizetése egy részét felajánlotta jótékonysági célokra.
Brusca végig teljes elszigeteltségben élt a börtönben, misére sem járhatott, egyedül két papnak és egy önkéntesnek volt bejárása hozzá.
A pentitók úgy viszonyulnak az árulásuk tényéhez, mintha megcsalták volna a feleségüket, csakhogy ebben az esetben a sértett hitves maga a Cosa Nostra. Pálfordulásuk legfőbb motivációja a saját és a szeretteik életének védelme, ám ezzel az egész identitásuk darabokra hullik, mert sokszor még a rokonaik is megtagadják, sőt halottnak tekintik őket, miközben örökké a maffia bosszúja leselkedik rájuk, ezért rendőri védelmet, és akár új személyazonosságot is kapnak. Az államnak minden egyes pentito győzelmet, míg a maffiának komoly érvágást jelent, hiszen valamennyi bűnbánó újabb rést üt az omertà pajzsán.
Brusca vallomásai nyomán számos ítélet született, például felfedte az állam és a maffia közötti tárgyalásokban érintettek nevét, sőt a Cosa Nostrával szövetkezett politikusokról is lerántotta a leplet. Giulio Andreotti hétszeres olasz miniszterelnök és Marcello Dell'Utri, Silvio Berlusconi egykori szicíliai származású asszisztense csupán ízelítő az illusztris listáról.
Cserébe lecsökkentették Brusca büntetését, aki a szabadulása után 4 évig rendőri védelem alatt áll majd.
Persze attól már nem kell tartani, hogy visszatérne a maffia világába, ugyanis egy pentitónak oda nincs visszaút, mert amint kinyitja a száját és kifecsegi a Cosa Nostra titkait, máris aljas árulónak számít a többiek szemében.
Ezalól Brusca sem kivétel, amit a San Giuseppe Jato épületeinek falairól visszaköszönő „24 karátos pentito” felirat is tanúsít, tehát szabadon sincs biztonságban. A sors iróniája, hogy Brusca annak az 1991. január 15-én elfogadott törvénynek köszönhetően nyerhette vissza a valójában nagyon is korlátozott szabadságát, melynek egyik szellemi atyja éppen az általa meggyilkolt Giovanni Falcone volt.
Brusca szabadulásának hírét közfelháborodás övezi Olaszországban. Az áldozatok hozzátartozói közül Giuseppe Di Matteo édesanyja, Francesca Castellese a következőképpen reagált: „Tiszteletben tartjuk az állam törvényeit és ítéleteit, de Giovanni Bruscának sohasem tudok megbocsátani. Megölte a fiamat, akit jól ismert és játszott is vele az otthonunkban. Nyilvánosan egyszer sem tanúsított megbánást a tettei miatt.” Az áldozat testvére, Nicola Di Matteo sem állta meg szó nélkül a történteket: „Remélem, hogy Brusca meg sem próbál bocsánatot kérni tőlem vagy a családomtól, mint ahogy azt is, hogy egy lépést sem mer majd tenni felénk.”
Giovanni Falcone nővére, a jogász Maria Falcone reakciója viszont már szakmai szempontokat is tükröz:
Emberileg elszomorít a hír, de ez a törvény, amit egyébként maga a fivérem szorgalmazott.
Az olasz politikai elit pártállástól függetlenül egyöntetűen elítélte Brusca szabadon engedését, ami egybecseng a közvélemény álláspontjával. A Ligát vezető Matteo Salvini és a Fratelli d'Italia nevű párt élén álló Giorgia Meloni reakcióját azonban Roberto Saviano puszta propagandafogásnak minősítette. Az olasz maffiaszakértő magánemberként sajnálatát fejezte ki az ügy miatt, amit jogi szempontból mégis a törvényesség diadalaként értékelt.
A korábban maga is a „Disznó” célkeresztjébe került Pietro Grasso bíró, maffiaellenes ügyész és politikus úgy fogalmazott, hogy
Bruscával az állam háromszoros győzelmet aratott. Először a letartóztatásával, majd az általa kiszivárogtatott információkkal, végül a szabadulásával, ami jelzésértékű az összes bebörtönzött maffiózónak, hiszen azt üzeni, hogy aki nem hajlandó beszélni, az örökre a rácsok mögött marad.
Grasso szerint ebben az ügyben nincs helye morális megfontolásoknak, mert itt „egyedül a törvény számít”, ami elismeri a pentitók szerepét a maffiával szembeni küzdelemben.
A maffia- és terrorizmusellenes ügyész, Federico Cafiero de Raho pedig kiemelte, hogy egy jogállamban a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, még a Bruscához hasonló pentitókra is, akiknek a vallomásai súlyos bűntények felgöngyölítését és a maffiaszervezetek alaposabb megismerését eredményezték. Azonban a törvényesség és az áldozatok családtagjai iránti együttérzés kettős szorításában egy Giovanni Brusca kaliberű maffiózó szabadlábra kerülése csupán erkölcsileg megcsonkított győzelemként könyvelhető el.
A szerző maffiakutató, történész és kulturális antropológus, a „Maffia. Az olasz Dél keresztje”, valamint „Az olasz maffiabűnözés rövid története” című kötetek írója.
(Borítókép: Giovanni Brusca szabadulása előtti nyilatkozata 2021. június 2-án. Fotó: Fotogramma / Northfoto)