Az új járványügyi korlátozások értelmében Oroszországban csak azok látogathatják az éttermeket és a bárokat, akik negatív PCR-teszttel, vagy a beoltottságot, vagy a koronavírus-fertőzésen való átesést igazoló hivatalos QR-kóddal bírnak, amelyet egy telefonos applikáción kell bemutatni. A kódot a moszkvai városi hatóság generálja az egészségügyi adatbázis alapján. A magas rangú tisztviselők védelmét ellátó biztonsági szolgálat (FSZO) tagjai viszont nem jutnak hozzá a QR-kódhoz, hiába vannak már beoltva – jelenti a Moscow Times.
Ennek az a magyarázata, hogy sem az FSZO-hoz, sem a titkosszolgálat, az FSZB-hez tartozó klinikák nincsenek bekötve a moszkvai egészségügyi nyilvántartási rendszerbe, így akik ott kapták meg a vakcinát, azok nem is kapnak QR-kódot. Egyelőre.
Oroszországban tavaly decemberben törvényben tiltották meg a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos adatok nyilvántartásba vételét, hogy elejét vegyék az adatszivárogtatásoknak, melyek több oknyomozó riport alapját szolgálták. A börtönben raboskodó Alekszej Navalnij ellenzéki is így tudta korábban leleplezni az őt megmérgező FSZB-s brigádot.
QR-kód-hiányban szenvednek külföldi állampolgárok és diplomaták is, hiába oltották be őket a Szputnyik V-vel, vagy épültek fel a Covid–19-ből.
Újabb rekordot döntött a napi koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában, közölték pénteken hivatalos források. A The Guardian beszámolója szerint az elmúlt 24 órában több mint 800 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az utóbbi hat hónap után rekordnak számít.
A koreai betegségmegelőzési és járványügyi ügynökség (KDCA) egészen pontosan 826 új esetről számolt be, szemben az előző napi 762 esettel. A fertőzöttek 81 százalékát a fővárosból, Szöulban azonosították. A dél-koreai kormány nemrég arról határozott, hogy ettől a hónaptól enyhít az korlátozó intézkedéseken a növekvő oltakozási kedv láttán, ám látva a súlyosbodó adatokat, a szigorításokat július 7-ig kitolta.
Dél-Koreában eddig összesen 158 549 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 2024 ember halt meg.
Eléggé lesújtó hangú nyilatkozatot tett Strive Masiyiwa, az Afrikai Unió vakcinabeszerzési vezetője a fejlett világ országainak adakozási hajlandóságáról. E szerint – írja a The Guardian – az ENSZ égisze alatt zajló Covax-program – amely arról szól, hogy azoknak az országoknak is jusson vakcina, amelyek önállóan nem tudnak tárgyalni a gyártókkal – kulcsfontosságú információkat tart vissza, köztük azt, hogy a donorok nem teljesítik a kötelezettségvállalásaikat, európai gyárból pedig még egyetlen adag vakcinát sem küldtek Afrikának.