Index Vakbarát Hírportál

Javul az idő Németországban, 175 ember halt meg eddig az áradások miatt

2021. július 19., hétfő 13:46

Százhatvanötre emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma, sokakat továbbra is eltűntként tartanak nyilván − adta hírül az MTI. A helyzet ugyanakkor javulni kezdett az árvizek sújtotta területeken, köztük Passauban, és az időjárás-előrejelzés is bizakodásra ad okot.

Rajna-vidék–Pfalz tartományt sújtotta leginkább a természeti katasztrófa, ott 117-re nőtt a halálos áldozatok száma és 749-en sérültek meg, míg Észak-Rajna–Vesztfáliában a legfrissebb adatok szerint 47-en vesztették életüket, míg Bajorországban egy ember halt meg a hétvégi áradásokban.

Armin Schuster, a polgárvédelmi hivatal vezetője védelmébe vette a német katasztrófavédelmi rendszert, amely a bírálatok kereszttüzébe került az elmúlt napok eseményei miatt. A figyelmeztető rendszer viszonylag jól vizsgázott − mondta a hivatal vezetője, aki szerint az a legfőbb gond, hogy sokszor még fél órával előtte is képtelenség megmondani, hogy hol mekkora mennyiségű csapadék várható.

A német meteorológiai szolgálat szerint hétfőn mindössze elszórt záporokra lehet számítani az ország északi részén, és a délebbre fekvő területeken is többnyire kedvező időjárás várható. Csak a Dunától délre fordulhatnak elő hevesebb esőzéssel járó zivatarok.

Horst Seehofer német belügyminiszter a nap folyamán felkeresi a katasztrófa sújtotta térségeket, hogy ellenőrizze a helyszínen zajló munkákat. A polgári és katasztrófavédelmi szervezet 2500 segítője van bevetésben az érintett tartományokban. Vasárnap Angela Merkel német kancellár látogatott el a pusztítások egyik helyszínére, ahol azt ígérte, hogy a szövetségi kormány és a tartományok együtt építik újjá a természeti csapás sújtotta területeket.

A német kormány már szerdán elindít egy rövid távú segélyprogramot 

− tette hozzá Angela Merkel.

Olaf Scholz pénzügyminiszter elmondta, hogy több mint háromszázmillió eurót készít elő gyorssegélyekre. A vezetőknek hosszú távú újjáépítési programot kell kidolgozniuk, ami a korábbi árvizek tapasztalatai alapján több milliárd euróba is belekerülhet.

Magyarországon és a szomszédos területeken is pusztító időjárási körülmények uralkodnak, amiről az Index folyamatos tájékoztatást nyújt.

Rovatok