Index Vakbarát Hírportál

A tálibok nem tudnak a CIA igazgatójával történt találkozóról

2021. augusztus 25., szerda 08:45

Mint azt megírtuk, a Washington Post információja szerint William J. Burns, a CIA igazgatója hétfőn Kabulban titkos találkozón vett részt a tálibok de facto vezetőjével, Abdul Gáni Baradarral. 

Zabíhulláh Mudzsáhid tálib szóvivő mindazonáltal úgy nyilatkozott:

nem tud a tálibok és a CIA közötti találkozóról, igaz, nem is cáfolta, hogy ilyen találkozóra sor került

– írja az MTI.

Mudzsáhid kedden megismételte a tálibok álláspontját, amely szerint nem fogadják el az amerikai csapatkivonásra kitűzött augusztus 31-i határidő meghosszabbítását. Egyúttal felszólította az Egyesült Államokat:

ne bátorítsa a magasan képzett embereket Afganisztán elhagyására.

A szóvivő felszólította az afgánokat, hogy térjenek haza, és folytassák „mindennapi, nyugodt életüket”, a tálibok „szavatolják biztonságukat”.

William Burns az Egyesült Államok egyik legtapasztaltabb diplomatája. Korábban külügyminiszter-helyettes is volt, és szolgált moszkvai nagykövetként.

Baradar nyolc évet töltött börtönben, miután a CIA elfogta. 2018-as szabadulása után ő volt Katarban az Egyesült Államokkal való béketárgyalásokon a főtárgyaló talibán részről. A Trump-adminisztrációval folytatott béketárgyalások vezettek ahhoz a megállapodáshoz, amely az amerikai kivonulás alapjául szolgált.

Rovatok