Index Vakbarát Hírportál

Amerika befejezte a kivonulást, a tálibok átvették a repteret

2021. augusztus 31., kedd 08:01

Fedélzetén katonákkal és a még Kabulban maradt diplomáciai személyzettel az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztánt – jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője, írta meg az MTI. 

Befejeztük az Afganisztánból történő kivonulást és az amerikai állampolgárok, harmadik országból származó állampolgárok és a kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok evakuálására irányuló missziót. Az utolsó C–17-es (katonai szállító repülőgép) augusztus 30-án, washingtoni idő szerint délután fél négykor szállt fel a Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről, és a személyzet utolsó tagjait szállító repülőgép éppen most hagyja el az afgán légteret

– mondta a tábornok.

A tábornok kiemelte: a katonák evakuálása befejeződött, de továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve az afgánoknak, akik erre jogosultak. McKenzie azt mondta:

A ma esti kivonulás egyszerre jelenti az evakuálás katonai részének, de annak a közel 20 éves missziónak is a végét, ami Afganisztánban röviddel 2001. szeptember 11-e után elkezdődött. Nagy árat fizettünk érte. A veszteség 2461 amerikai katonai és civil áldozat, valamint több mint 20 ezer sérült. Sajnos az Iszlám Állam–Horászán Tartomány nevű terrorszervezet öngyilkos merénylője még a múlt héten is 13 katona halálát okozta. Ma tisztelgünk áldozathozataluk előtt, és emlékezünk a hősies teljesítményükre.

Az amerikai haderő augusztus 14-én kezdte meg az evakuálást, és az azóta eltelt 18 nap alatt 79 ezer civilt mentett ki az országból a kabuli repülőtéren keresztül. Közülük hatezer amerikai állampolgár volt, 73 ezer pedig afgán civil és más országok polgára.

Az amerikai és a koalíciós repülőgépek együtt több mint 123 ezer személyt evakuáltak, és mindezt a repülőteret biztosító és működtető amerikai katonai szolgálatok tették lehetővé

– jegyezte meg Mckenzie.

A tábornok beszámolt arról, hogy a Kabulból induló utolsó öt evakuációs járatot a még Afganisztánban tartózkodó amerikai állampolgárok közül egy sem érte el, mert nem jutott el a repülőtérre, sőt az utolsó járatok indulásakor már egyáltalán nem volt kit elvinni onnan.

A tálibok kezére került a kabuli repülőtér

A tálibok kezére került a kabuli nemzetközi repülőtér kedden, miután az utolsó amerikai repülőgép is elhagyta a légikikötőt, és ezzel véget ért az Egyesült Államok leghosszabb háborúja. Tálib vezetők az elit Badr egység kíséretében végigvonultak a kifutópályán, így jelezve győzelmüket.

A tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsáhid azt mondta: az amerikaiak veresége minden megszállónak jó lecke. Egyúttal hangsúlyozta: Kabul biztonságos lesz, és az embereknek nem kell aggódniuk.

A kabuli nemzetközi repülőtér hatalmas mentőakció színhelye volt azóta, hogy a tálibok elfoglalták az afgán fővárost augusztus 15-én. A múlt héten az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pokolgépes robbantásaiban csaknem kétszázan vesztették életüket a légikikötőben, hétfőn pedig a terroristák rakétákkal vették célba a létesítményt.

A tálibok történelmi pillanatként értékelték az amerikai erők teljes kivonulását

Az Afganisztánt uraló tálib lázadók történelmi pillanatként értékelték hétfőn, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot, örömünnepet ültek efelett – jelentették hírügynökségek Kabulból.

Ismét történelmet írunk: ma este véget ért Afganisztán húsz éve tartó megszállása az Egyesült Államok és a NATO által, megérte harcolni és áldozatokat hozni érte

– írta a Twitteren Anasz Hakkáni, a tálibok javait igazgató Hakkáni-hálózat egyik magas rangú tagja. Zabiullah Mudzsahid, a tálibok első számú szóvivője azt közölte, hogy az ország elnyerte „teljes függetlenségét”, az utolsó amerikai katonák pontban hétfő éjfélkor elhagyták a kabuli repülőteret.

Matthieu Aikins, a The New York Times afganisztáni tudósítója azt írta a közösségi oldalán:

Az égen már nem látni repülőgépet, a tálibok pedig örömükben a levegőbe lövöldöznek.

Ugyanerről számoltak be az AFP hírügynökség tudósítói is. A lövöldözés beszámolójuk szerint még kedd hajnalban is tartott.

Washington mostantól Dohából végzi afganisztáni diplomáciai tevékenységét

Az amerikai haderő Afganisztánból való kivonulásával együtt az Egyesült Államok felszámolta kabuli nagykövetségét, és afganisztáni diplomáciai tevékenyégét mostantól a katari fővárosból, Dohából végzi – közölte hétfőn sajtótájékoztatón Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Blinken becslése szerint 100-200 olyan amerikai állampolgárságú civil maradhatott Afganisztánban, aki nem tudta elhagyni az országot, nem tudott eljutni a kabuli repülőtérre az utolsó evakuációs napon, hétfőn sem. Hozzátette, hogy mindent megtesznek az ő kihozataluk érdekében.

Kenneth McKenzie tábornok, a Középső Parancsnokság (CENTCIM) vezetője hétfői, washingtoni sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az Afganisztánból kivonuló amerikai haderő közvetlenül kivonulása előtt használhatatlanná tette számos ott hagyott katonai eszközét: 73 repülőgépet, 70 páncélozott járművet, 27 terepjáró gépkocsit, valamint a kabuli repülőteret az utolsó pillanatig védő C–RAM rakétaelhárító rendszert. Ezeknek az eszközöknek a szétszedése, leszerelése bonyolult és hosszú ideig tart, sokkal egyszerűbb volt tönkretenni őket – tette hozzá.

Az amerikai Szövetségi Légi Közlekedési Hatóság (FAA) közölte hétfőn, hogy az amerikai haderő teljes kivonulásával a kabuli repülőtéren mostantól nincs földi légi irányítás, és általában az országban e pillanatban nem létezik légiközlekedési hatóság, ezért amerikai bejegyzésű polgári repülőgépek, pilóták csak az FAA előzetes engedélyével repülhetnek az afgán légtérben.

Megérkezett Szkopjéba az Afganisztánból kimenekített emberek első csoportja

Megérkeztek hétfő éjjel Észak-Macedóniába annak a 149 fős afgán csoportnak az első tagjai, akiknek a befogadását a balkáni ország vállalta az afganisztáni tálib hatalomátvétel után.

A Kam Air afgán légitársaság gépével érkezők olyan afgánok, akik nyugati szervezeteknek dolgoztak Afganisztánban, valamint a családtagjaik. Egy Szkopjéhoz közeli szállodában helyezték el őket, koronavírus-tesztet végeznek rajtuk, majd három hónapos vízumot kapnak.

Ők a szövetségeseink, akik együtt dolgoztak velünk, emiatt az életük veszélybe került, olyanok, akik a leginkább segítségre szorulnak

- mondta Bujar Osmani macedón külügyminiszter.

Zoran Zajev miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy országa 750 afgánt kész ideiglenesen befogadni, akik a nyugati szövetségeseknek dolgoztak Afganisztánban. Mindannyiukat Szkopje közeli szállókban helyezik el, aminek költségeit nemzetközi szervezetek és az Egyesült Államok vállalta.

Észak-Macedónia 2020 óta NATO-tag, és 2002 és 2014 között katonákkal is jelen volt Afganisztánban.

(Borítókép: Az Egyesült Államok hadseregének vezérőrnagya, Chris Donahue a C–17-es szállítógép fedélzetére lép mint az utolsó amerikai katona, aki elhagyta Afganisztánt 2021. augusztus 30-án. A kép egy éjjellátó optikával készült. Fotó: Us Army / Reuters)

Rovatok