Index Vakbarát Hírportál

Csapdába kerültek a Szputnyik V-vel beoltottak Németországban

2021. szeptember 1., szerda 05:56

Németország új korlátozásokat vezetett be a delta-variáns megfékezése érdekében: a beoltatlan emberek például csak 24 óránál nem régebbi teszttel látogathatnak kórházba, vagy szállhatnak meg hotelben. Különös helyzetben találják magukat azok, akik ugyan teljesen beoltottak, mégsem számítanak annak. A Deutsche Welle orosz származású riportere, Nata lija Szmolenceva az egyikük, aki összefoglalta élményeit.

Fél éve, amikor odahaza járt, beoltatta magát a Szputnyik V-vel. Akkor még Németországban nem volt vakcina az ő korosztálya számára, ő pedig fontosnak tartotta, hogy megóvja magát és a hozzá közel állókat.

Tisztában volt azzal, hogy a Szputnyik V potenciálisan gondot okozhat, mert az unióban nem engedélyezték. Nagyobb volt azonban a kockázata a fertőzésnek Oroszországban, ahol kevesen viseltek maszkot, és a távolságtartás szabályait sem tisztelték, így az újságíró nem habozott: beoltatta magát. Megnyugtató volt számára, hogy legalább némileg védettnek számított Oroszországban és Németországban egyaránt.

Döntése azonban balul sült el. A Szputnyik V-t ugyanis még mindig nem ismerik el az EU-ban. Jóllehet a két oltással teljesen beoltottnak számít, szervezete pedig kellő mennyiségű antitestet termel, Németországban folyamatosan teszteltetnie kell magát, sőt – a helyzettől függően – akár karanténba is kényszerülhet.

Mit tehetnek ilyenkor a hivatalosan nem beoltottnak számítottak? Az egyik lehetőség, hogy újra beoltatják magukat, harmadjára egy, az unióban jóváhagyott vakcinával. Ez azonban korántsem egyszerű – Németországban.

Vajon engedélyezik az orosz vakcinát az EU-ban?

A Szputnyik V Oroszországban korán – egyesek szerint túl korán – kapta meg a használati engedélyt. Jóval a nyugati vakcinák előtt kezdték alkalmazni, ami nemzetközi bírálatok sorát váltotta ki. Későbbi beigazolódott, hogy a Szputnyik V mégiscsak hatásos.

Az orosz vakcinát jelenleg több mint 60 országban alkalmazzák, köztük Magyarországon és San Marinóban, jóllehet az EU-ban nem engedélyezett. Az Európai Gyógyszerügynökség talán ősszel hagyja jóvá a forgalmazását, bár az Európai Unió vezető tisztviselőinek még mindig fenntartásai vannak a vakcinával szemben.

Tavasszal, amikor Németország szűkében volt az oltóanyagnak, több politikus – köztük Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke és Jens Spahn német egészségügyi miniszter – az orosz vakcina vásárlásáról tárgyalt.

Most azonban Németországban nincs hiány vakcinából, ezért a Szputnyik V engedélyezését sem kapkodják el.

Augusztus elején az Európai Bizottság elismerte San Marino védettségi igazolását, ahol a Szputnyik V-t széles körben használják. Ez azonban – amint azt később a bizottság pontosította – nem jelenti az orosz vakcina engedélyezését az EU-ban.

Németországból és más tagállamból – Smolentcevához hasonlóan – több száz vagy akár több ezer uniós lakos utazott Oroszországba oltásért, mert egy időszakban az adott országban bizonytalan volt a vakcinaellátás. Beindult a vakcinaturizmus: különleges oltási túrák indultak Németországból Oroszországba.

For roughly €2,000, this couple from Germany has embarked on a 'vaccination trip' to Russia. pic.twitter.com/QeFY9qrkvT

— DW News (@dwnews) May 13, 2021

Eközben az uniós összegzés szerint nagyjából 900 ezer magyar kapott orosz vakcinát. Világszerte jóval többen vannak, akik Szputnyik V-vel oltottak, és az EU-ba utaznának.

Ki számít védettnek?

„Az is immunis, akit a Szputnyik V-vel oltottak be. Nincs szüksége emlékeztető oltásra, és védett, még ha itt nem is számít annak” – hangoztatja Carsten Watzl, a Német Immunológiai Társaság vezetője.

A kérdésnek jogi vetülete is van: ki és milyen alapon számít oltottnak?

Az érvényes szabályozás értelmében jelenleg egy személy akkor tekinthető immunisnak, ha az engedélyezett vakcinák valamelyikével oltották be. Watzl szerint sokkal hitelesebb lenne egy olyan módszer, amellyel mérni lehetne az adott személy védettségét, például a szervezetében lévő antitestek száma alapján – attól függetlenül, mi váltotta ki a folyamatot a szervezetben.

A gondot csak az okozza, hogy tudományosan nem tisztázott, milyen mennyiségű antitest szükséges a koronavírus elleni védelemhez.

„Immunológiai szempontból nincs ok arra, hogy az unióban nem engedélyezett vakcinát kapott emberek dupla oltásban részesüljenek” – mondta az immunológus. „Ráadásul a Robert Koch Intézet, Németország közegészségügyi hivatala nem tett közzé ajánlást arra vonatkozóan, hogy mi a teendő ebben az esetben.”

Védettségi igazolás nélkül körülményes az utazás az unióba, sőt az unión belüli is. De nem csak az utazás bonyolult: a koronavírusos megbetegedések számának újbóli emelkedésével párhuzamosan Németország-szerte ismét korlátozzák az éttermekbe, múzeumokba és edzőtermekbe való belépést. A német kormány az oltási hajlandóság ösztönzése érdekében októberben beszünteti az ingyenes tesztelést is.

Mindenáron elkerülni a korlátozásokat

Az oltási kedv serkentése érdekében a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták kancellárjelöltjei, Armin Laschet (CDU) és Olaf Scholz (SPD) egyaránt megerősítették, hogy nem lesz újabb zárlat, legalábbis a teljesen beoltottak és a gyógyultak esetében. Még akkor sem, ha a fertőzöttek száma emelkedik. Az intézkedések célja a jelek szerint az emberek ösztönzése az oltások beadására.

A korlátozásokat már csak azért sem foganatosítják, mert Németországban az emberek 64 százaléka már megkapta legalább az első vakcinát, a lakosság 59 százaléka pedig teljesen átoltott – érvelt Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.

A zárlat helyett a 3G (geimpft, genesen, getestet – azaz beoltott, felépült, tesztelt) szabályát érvényesítik.

Akik a három feltétel bármelyikének eleget tesznek, mentesülnek a korlátozások alól.

Hivatalos útmutató nélkül

Mit tegyen azonban az, aki – Szmolencevához hasonlóan – hivatalosan nem számít beoltottnak? Mindenekelőtt orvosilag tanácsos-e újra beoltatnia magát az EU által jóváhagyott vakcinával?

A szerző szerint senki sem tudja, mivel nagyon kevés tanulmány készült a Szputnyik és az EU-ban engedélyezett négy vakcina, az AstraZeneca, a Moderna, a Pfizer/BioNTech és a Johnson & Johnson kombinációjának biztonságosságáról és hatásosságáról.

Megfelelő vizsgálatok nélkül csak az összehasonlításokra lehet hagyatkozni – véli Köln oltási vezetője.

„Egy vektorvakcina végül is vektorvakcina, még akkor is, ha különböző vektorokat használtak” – mondja Jürgen Zastrow.

Orvosként nem beoltottként kezelném önt

– közölte az orosz vakcinával beoltott Szmolentevával.

Németországban azonban a háziorvosok zöme elutasítja a korábban Szputnyik V-t kapott páciensek beoltását, mert a német Állandó Oltási Bizottság nem adott ki hivatalos ajánlást.

(Borítókép:  Beoltanak egy férfit a Szputnyik V vakcinával Oroszországban 2021. július 26-án. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)

Rovatok