Peking lassan az élet minden területébe beleszól, korlátozásokat, utasításokat és irányelveket fogalmaz meg a zenei ipartól kezdve az oktatásig, miközben Hszi Csin-ping kínai elnöknek egyre erősödik a személyi kultusza.
Mindezt a pártállam azzal indokolja, hogy az intézkedések „a nagyobb jót” szolgálják, ám kritikusok – utalva Mao Ce-tung több millió életet követelő elhibázott programjaira – a jelenlegi tendenciát „nagy ugrás hátrának” vagy az ország hagyományos kultúrája ellen indított, számtalan kulturális emléket megsemmisítő, 1966 és 1976 közötti időszakot idézően második kulturális forradalomnak nevezik.
Vélhetően nem véletlenül kapta a Washington Postnak a témával foglalkozó cikke azt a címet, hogy
Átalakítja a kínai társadalmat Hszi Csin-ping azzal, hogy mindenre (is) lecsap.
Kínai fiatalok milliói hördülhettek fel, amikor megtudták: a Kínai Kommunista Párt immár csak néhány óra játékidőt enged az online gaming Mekkájában, amit úgy igyekszik érvényesíteni, hogy ráparancsolt a szolgáltatókra, korlátozzák a játékidőt. Másrészt kitiltották a fiatalokat az internetkávézókból, ahol nem ritka látvány volt az ájulásig játszó tizenévesek tömege.
Pedig Kínában a videojáték-piac évi több száz milliárdos forgalmat bonyolít, az utóbbi években kínai cégek bevásárolták magukat a nemzetközi játékiparba. A jó ideje ázsiai felhasználókra építő Blizzard sem véletlenül rukkolt elő egy pandás kiegészítővel a World of Warcraft online szerepjátékához.
A Guardian elemzése szerint a kínai hatóságok semmit sem hagynak érintetlenül: beszigorítottak az e-kereskedelmi cégeknél, korlátozták a külföldi tőzsdére jutást a nagyvállatoknál, még szigorúbb ellenőrzés alá vonták a közösségi médiát, útmutatást adtak a párttagoknak a megfelelő viselkedéshez, kitiltották a feminin férfiakat a képernyőkről (film, műsor, zene és videojáték) és lényegében megszüntették a magániskolai szektort, ami ugyancsak dollármilliárdokat hozott a konyhára.
Ezek az intézkedések, csakúgy, mint a technológiailag fejlett nagyvárosokban (Sencsen, Sanghaj) kiépített megfigyelőrendszerek megosztják a kínaiakat: van, aki pozitívumot lát bennük, és üdvözli őket, mások neomaoizmust vélnek felfedezni Peking új társadalomformáló politikája mögött.
A magániskolai szektor a főként súlyos összegeket elkérő angolnyelv-iskolákra vagy az amerikai egyetemekre való jelentkezéshez szükséges, SAT nevű tesztre való felkészítést ajánló intézetekre épített, ahol a gyerekek az iskolán kívül is órákat töltöttek el, így lényegében nem volt már magánéletük. A párt azzal indokolta a szektor felszámolását, hogy a gyerekeknek pihenésre és magánidőre van szükségük.
Amit lehetőleg ne a számítógép előtt töltsenek. Esetleg Hszi Csin-ping gondolatainak elsajátításával. Ugyanis az elnök gondolatait lassan kanonizálják, kötelező iskolai tananyaggá tették, és akár már a tízéveseknek is be kell majd magolniuk, miről mit gondol „a császár”.
Mások szerint arról van szó, mint az e-kereskedelmi platformokkal szembeni fellépés esetén, hogy a pártállam át akarja látni a pénzforgalmat a magánszektorban.
Mindeközben a vezető kínai szállítmányozó, e-kereskedelmi és személyszállító cégeket utasították, hogy hozzanak létre működő szakszervezeteket, amelyek nem csak papíron léteznek, garantálják munkavállalóik minimálbérét, és csorgassanak le a proletároknak a profitból. A Reuters úgy fogalmaz: Peking most húzza rövidre a pórázt, miután évtizedekig szemet hunyt a szabadpiaci fejlődésük fölött. Mint ahogy azt korábban is írtuk:
a Kínai Kommunista Párt a Maót váltó Teng Hsziao-ping óta eszközként tekintett a kapitalizmusra, nem célként. Úgy tűnik, hszi ezt komolyan is gondolja.
Utoljára talán Mao Ce-tung néhai pártfőtitkárról volt ennyi propagandakép Kínában, éppen ezért sokakat rossz érzés fog el Hszi Csin-ping személyi kultuszának erősödése láttán. Az alábbi, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának két évvel ezelőtti évfordulóján készült felvétel jól szemlélteti a helyzetet:
Mint ahogy fentebb említettük, a kínai hatóságoknak elegük lett a feminin, tehát már érzékien finom vonásokkal bíró férfiakból, amely a nem csak Kínában népszerű K-popban, illetve a dél-koreai szappanoperákban gyökerezik. A keményvonalas tisztviselők számos aggódó szülőt visszhangozva azt állítják:
ha a fiatal férfiak kevésbé férfias mintákat látnak a televízióban, elveszítik férfias viselkedésüket, és veszélyeztetik az ország fejlődését. Az oktatási minisztérium már azt tervezi, hogy az idei iskolaévben sportnépszerűsítő kampányt indít, hogy elejét vegye a „férfiak elnőiesedésének”.
Nem kímélik a celebeket és bulvár világát sem. A kínai médiahatóságok irányelvei szerint hanyagolni kell a rosszmájú pletykákat, a vagyonosodás és a kiváltságosság népszerűsítését, szerénységre és helyes erkölcsi viselkedésre kell törekedni. A hatóságok egyúttal világossá tették, hogy olyan légkört kell megteremteni a médiában, amely a haza és a párt, továbbá az erkölcsösség és a művészetek szeretetére nevel.
A producereknek pedig jelezték: műsoraikba olyan embereket hívjanak meg, akik erkölcsi iránytűnek is megfelelnek. Végül is Konfuciusz azt tanította: a vezetőknek példával kell elöl járniuk, és a nép is követni fogja példaértékű viselkedésüket.
Michel Hockx Ázsia-kutató azonban ellentmondást vél felfedezni a párt politikájában:
Egyfelől azt szeretnék, hogy a kultúra népszerű legyen, másfelől meg akarják határozni, milyen is legyen az a kultúra, amelynek népszerűnek kéne lennie.
Csakhogy ez nem így működik. Bao Hon-vej Kína-szakértő szerint megváltoztak a játékszabályok a három évtizedes nyitás és reform korszaka alatt, az ajtót a külvilág felé már nem olyan könnyű bezárni, mint a maói időkben volt. Mondhatni: kinyílt Pandóra szelencéje.
Ha valami, a hazafiasságra való nevelés működik, még ha a művészetek egyelőre nem is felelnek meg Hszi Csin-ping 2014 óta érvényes útmutatásának, mely szerint az artisztikának a népet és a szocializmust kell szolgánia. Szakértők szerint a kínai nemzeti büszkeség rég látott magaslatokba csapott, különösen mióta Peking és Washington kapcsolata megromlott.
Azóta egyre többet pozicionálja magát Kína a Nyugattal szemben, történelméből adódóan pedig követeli vissza pozícióját a világrendben. Az pedig, hogy a Nyugat mit vár el akárcsak emberi jogi kérdésekben, egyre kevésbé talál hallgató fülekre a vörös óriásnál. Hongkong példája jól szemlélteti, hogy Peking miként érvényesíti politikai akaratát és hallgattatja el a kritikus médiát, nyugati panaszok és felháborodás ide vagy oda.
(Borítókép: Egy férfi szemetet dob ki, a háttérben Hszi Csin-ping képe egy hirdetőtáblán Pekingben. Fotó: Getty Images Hungary)