Index Vakbarát Hírportál

Kommandósok vitték el hivatalából a moldáv főügyészt

2021. október 6., szerda 22:33

Korrupciós vádak miatt felfüggesztették hivatalából és őrizetbe vették Moldova főügyészét, akit még az ország előző, oroszbarát elnöke nevezett ki.

Alexandru Stoianoglót egyebek mellett hivatali visszaélés és megvesztegetés vádjával előzetes letartóztatásba helyezték a fővárosban – közölte a Szabad Európa szerint kedden Victor Furtuna korrupcióellenes ügyész.

Kedd este a Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS) emberei kísérték ki a főügyészségről Alexandru Stoianoglot, amiről videó is készült:

A moldovai belbiztonsági szolgálat emberei a férfi irodáját és otthonát is átkutatták.

A tavaly novemberi választáson a jelenlegi elnök, Maia Sandu győzelmet aratott a korábbi oroszbarát elnök, Igor Dodon felett. Legfőbb kampányígérete a korrupció elleni küzdelem, illetve a Nyugathoz való közeledés volt.

Serdgiu Litvinenco igazságügyi miniszter nemrég azt mondta a főügyészről, hogy ő 

a Moldovát évtizedeken át fosztogató, nagy hatalmú, korrupt tisztségviselők bábja.

Igor Dodon erre reagálva hangsúlyozta, hogy a kormány „halálos politikai hibát” követett el, és azzal vádolta meg utódját, hogy rabul ejtette az állami intézményeket. „Ma megtapasztalhattuk, hogy milyen veszélyes a jogállamiság szempontjából, ha egy diktatúra demokráciának álcázza magát, és a hatalom bitorlása Európa-párti szlogenek mögé rejtőzik” – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Az Európa legszegényebb országának számító Moldovában sorozatosak voltak a korrupciós botrányok az utóbbi években, a bankrendszerből például egymilliárd dollár tűnt el nyomtalanul.

Rovatok