Index Vakbarát Hírportál

A kullancsok hozhatják el a következő járványt

2021. október 9., szombat 18:05

A koronavírus-járvány valósággal letarolta a világot, de emellett egyre többet hallani olyan vírusokról, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek a jövőben akár világszerte is.

Nemrégiben a Science Daily számolt be egy tanulmányról, amely egyes kullancsok veszélyességére hívja fel a figyelmet. Felütötte a fejét ugyanis a Jezo-vírus, amelynek ugyan nincs köze a napjainkban a világot letaroló koronavírushoz, mert egy másik vírustípushoz tartozik, de súlyos betegséggel fenyegeti az embereket.

Noha nem halálos, de súlyos lefolyással jár. A tünetek között ott van a láz, a fájdalom, a májműködés csökkenése, illetve a vérlemezkék számának csökkenése is.

A kutatók szerint ez újfent alátámasztja, hogy nem csak a koronavírus képes állatokról emberekre is pillanatok alatt átterjedni.

2019-ben kerültek az első betegek Jezo-vírus miatt kórházba Japánban. Az elvégzett vizsgálatok szerint azonban egyértelműen beigazolódott, hogy már 2014-ben is voltak hasonló esetek.

A kutatók ezt követően a Jezo-vírus forrását kezdték el keresni. Hamarosan bizonyítást nyert, hogy az észak-japáni Hokkaidón élő három kullancsfaj lehet a betegség forrása, de úgy gondolják, hogy a vírus már jócskán elterjedt, így ezeket az eseteket mielőbb fel kell kutatni.

Rovatok