Index Vakbarát Hírportál

Készül a megállapodás a magyar–orosz űrmissziókról

2021. november 3., szerda 07:14

Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy hozza létre a megállapodást Magyarország és Oroszország között a világűr békés célú kutatásának megvalósulására. Az erről szóló határozat kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Csibisz–AI, az Obsztanovka–2 és a Trabant közös magyar–orosz űrmissziós projektek tárgyalásaira Szijjártó Péter jelöli ki a tárgyaláson részt vevő személyeket. Szintén a külgazdasági és külügyminiszter felel a megállapodás szövegéért is.

A magyar kormány korábban a houstoni Axiom Space amerikai vállalattal is kötött megállapodást. Idén a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása javára félmillió dollárnak megfelelő forint, a regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programok javára 13 millió dollárnak megfelelő forint többletfinanszírozást nyújt a kormány a program megvalósítására. Szijjártó Péter szerint várhatóan 2024-ben vagy 2025 első felében ismét lesz magyar űrhajós.

A Magyar Közlönyben más nemzetközi együttműködésekről is jelent meg határozat. Sierra Leonéval gazdasági és műszaki együttműködés jön létre, amiért ugyancsak a külgazdasági és külügyminiszter felel. Törökországgal ifjúsági együttműködésről szóló megállapodást készít elő a kormány, ennek felelőse Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2021. augusztus 27-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok