Index Vakbarát Hírportál

Két tűz között a felfüggesztett amerikai sztárműsorvezető

2021. december 4., szombat 11:36

A CNN tudott arról, hogy legkedveltebb műsorvezetője a családot fontosabbnak tartotta a munkájánál. Az ügyészségi nyomozás részleteinek nyilvánosságra kerülése után azonban kiderült, hogy Chris Cuomo bizalmas és megengedhetetlen kapcsolatban állt a zaklatással vádolt, közben lemondott bátyja, Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó tanácsadóival – a hírtelevízió ezzel az indoklással függesztette fel újságíróját határozatlan időre.

Este 9-kor kezdődő műsora általában az atlantai hírtelevízió legnézettebb adása. A műsorvezető a tévénél maradt, noha bátyja ellen szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádakat sorakoztattak fel, amelyek után Andrew Cuomo augusztusban lemondott.

Az ügyészség által nyilvánosságra hozott új dokumentumokból azonban kiderült, hogy Chris Cuomo, a veterán újságíró a korábban ismertnél sokkal szorosabban vett részt fivére védelmének alakításában – jelentette maga a CNN.

„A New York-i főügyészség olyan átiratokat és bizonyítékokat tett közzé, amelyek új megvilágításba helyezik Chris Cuomo részvételét bátyja védelmében” – közölte a CNN szóvivője, aki szerint a dokumentumok, amelyek tartalmába a nyilvánosságra hozatal előtt a cég nem volt beavatva, komoly kérdéseket vetnek fel.

„Amikor Chris beismerte, hogy szabályainkat megszegve tanácsot adott testvére stábjának, ezt nyilvánosan elismertük” – folytatta a szóvivő. Ugyanakkor a munkáltató értékelte egyedülálló helyzetét, és tisztában volt azzal, hogy a családot a munkával szemben elsőbbség illeti.

A közzétett dokumentumok azonban arra utalnak, hogy az ismertnél nagyobb mértékben vett részt bátyja védelmében – magyarázta a szóvivő, következésképpen pedig Chris Cuomót – további értékelésig – határozatlan időre felfüggesztették.

A szóvivő további részleteket nem árult el, de elképzelhető, hogy műsorvezető kényszerpihenője hetekig is elhúzódhat.

Ő maga nem volt hajlandó nyilatkozni, de később egy rádióműsorban beszélt a felfüggesztéséről.

„Még kimondani is fáj. Kínos – mondta a SiriusXM adásában. – De megértem.”

Hozzátette: tartózkodni fog attól, hogy a továbbiakban beszéljen az ügyről.

Megsértette az újságírói normákat

A felfüggesztésre éles bírálatok után került sor. Sokak szerint ugyanis Cuomo megsértette a széles körben elfogadott újságírói normákat.

Charlotte Bennett, Andrew Cuomo lemondott kormányzó egykori asszisztense, aki februárban szexuális zaklatással vádolta meg volt főnökét, „haladéktalan lépésekre” szólította fel a CNN-t.

„Bármilyen lépés, ami nem jár Chris Cuomo kirúgásával, egy olyan csatorna tükre, amelyből hiányzik az erkölcs és a gerinc” – írta a nő a Twitteren.

My response, following yesterday's news. @CNN, it's time to do the right thing. https://t.co/RuDbnrW7fC pic.twitter.com/DIgepzO5bW

— Charlotte Bennett (@_char_bennett_) November 30, 2021

A bírálók szerint a felfüggesztés elkerülhetetlen volt, néhány néző azonban csalódott, hogy Cuomót és műsorát kivették az adásból.

A Letitia James New York-i főügyész által nyilvánosságra hozott dokumentumokban szöveges üzenetek és a kormányzó elleni vádak vizsgálatát vezető nyomozókkal folytatott interjúk leiratai is szerepelnek.

Ezek között olvashatók a Chris Cuomo és Melissa DeRosa, Andrew Cuomo kormányzó akkori vezető tanácsadója közötti sms-ek, amelyekből kiderült, hogy Cuomo fontos szerepet játszott a bátyja elleni, szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak áradatával szembeni védelem formálásában.

Ezekből az is kitűnik: Chris Cuomo igyekezett felhasználni sajtóbeli kapcsolatait, hogy segítse az akkori kormányzó védelmét.

Miután bátyja augusztusban lemondott, Chris Cuomo azt közölte a CNN nézőivel, hogy ő „nem tanácsadó”, hanem „testvér”. Elismerte viszont, hogy beszélt a bátyja csapatával mindaddig, amíg a CNN májusban felszólította, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal.

A Cuomo Prime Time műsorvezetője még augusztusban is azt mondta az egyik adásban: „Soha nem telefonáltam a sajtónak a bátyám helyzetével kapcsolatban.”

Az ügyészségi leleplezések rácáfolnak a sajtóval való kapcsolatára.

Chris Cuomo egyébként egyik műsorában elismerte, számára „a család az első, a munka a második”, és bocsánatot kért az eljárásért, ahogyan a bátyjának segített.

A Fox News nem rúgott páros lábbal a konkurenciába

A jobboldali versenytárs, a Fox News epés megjegyzések nélkül, a tényekre szorítkozva számolt be Chris Cuomo felfüggesztéséről.

Portálja a többi között felidézte: miután a New York Times közzétette Anna Ruch történetét, aki azt állította, hogy a kormányzó szexuálisan zaklatta őt egy 2019-es esküvői fogadáson, a CNN műsorvezetője azt írta Melissa DeRosának, Cuomo vezető tanácsadójának: „Van egy nyomom az esküvői lányról.”

Egy másik üzenetváltás során DeRosa azt írta Chris Cuomónak: „A Politico szerint még 1-2 újabb ember fog kitálalni holnap”, majd megkérdezte: „Leellenőriznéd a forrásaidnál?”

Cuomo azt válaszolta: „rajta vagyok”, majd később visszaírt, hogy „erről még senki sem hallott”.

A CNN műsorvezetője Ronan Farrow-nak, a New Yorker oknyomozó újságírójának a bátyjáról szóló riportja után is szimatolt, és értesüléseit továbbította a kormányzó belső köreinek.

Chris Cuomo elismerte, hogy kapcsolatba lépett Farrow kollégáival, de azt állította, hogy ez egy „szokásos üzlet” újságírói berkekben.

A Fox News felidézte: a Lis Smith demokrata stratégával és Andrew Cuomo szövetségesével készített interjú átirata arra utal, hogy Chris Cuomo továbbította neki a kormányzó második felperesével, Charlotte Bennett-tel és a „főiskolai eltöltött éveivel” kapcsolatos dokumentumokat.

(Borítókép: Andrew Cuomo és Chris Cuomo 2015. május 12-én. Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary)

Rovatok