Index Vakbarát Hírportál

Szabadon engedték a szaúdi halálosztag egyik feltételezett tagját

2021. december 8., szerda 15:33

Szerdán szabadon engedték azt a szaúdi állampolgárságú férfit, akit előző nap a Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúd-arábiai újságírót kivégző kommandó egyik feltételezett tagjaként őrizetbe vettek a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren – írja a párizsi ügyészség közleményére hivatkozva az MTI. 

A 33 éves Khalid Alotaibit a reptéri határrendészet tartóztatta le, amikor fel akart szállni egy Rijádba tartó repülőjáratra. Az ügyészség szerint a férfi neve megegyezik a szaúdi királyi gárda egyik volt tagjának nevével, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben.

A ügyészségi közlemény szerint a férfit a Törökország által 2018. november 5-én kiadott nemzetközi elfogató parancs alapján állították elő. Előzetes letartóztatásba került, de személyazonosságának megvizsgálásakor kiderült, hogy a körözés nem rá vonatkozik, ezért szabadon engedtük.

Az 59 éves Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová azért ment, hogy az esküvőjével kapcsolatos teendőket intézze. Török tisztségviselők szerint szaúdi „halálosztag” ölte meg, holttestét pedig feldarabolták. Szaúd-Arábiában nyolc embert ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban. Az amerikai hírszerzés jelentésében azt írta:

Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelhette el a műveletet.

A koronaherceg cáfolta érintettségét, de Rijád később elismerte, hogy szaúdi ügynökök követték el a gyilkosságot, saját kezdeményezésükre.

Szaúd-Arábia párizsi nagykövetsége kedd este már jelezte, hogy az elállított férfinak semmi köze a gyilkossághoz, és kérte azonnali szabadon engedését.

Rovatok