Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter nagyon örült, hogy Putyin és Biden tárgyalt egymással

2021. december 31., péntek 16:21

A közvetlen párbeszéd az USA és Oroszország között a nemzetbiztonsági érdekeinket szolgálja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Russia Todaynek adott interjújában. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy tegnap volt egy találkozója orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, aki beszámolt neki arról, hogy a két elnök tárgyalni fog este.

Nagyon örültem ennek, hiszen nekünk, közép-európaiaknak nagyon fontos, hogy a Kelet és a Nyugat, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közvetlen és folyamatos párbeszédet folytasson

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: „nagyon örülünk annak, hogy a két elnök újra tárgyalt. Hisszük, hogy semmi sem tudja helyettesíteni a két elnök közötti közvetlen párbeszédet. Minél többet beszélnek egymással, annál jobban megérthetik egymást, és minél jobban megértik egymást, annál jobban tudják megoldani azokat az ügyeket, amelyek kihívást jelentenek a régiónkban.”

Mi, közép-európaiak megtanultunk egy nagyon egyértelmű leckét a történelmünk során, miszerint ha konfliktus van Kelet és Nyugat között, az rossz a közép-európai régió számára, ha pedig jó a kapcsolat, az nekünk, közép-európaiaknak is jó

 – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondta, nagyon üdvözlik azt a tényt, hogy megkezdődött a tárgyalás, ugyanis ha a NATO és Oroszország tárgyal egymással, akkor sokkal nagyobb és jobb esély van arra, hogy közös megegyezés vagy megállapodás születik.

– Mi valóban úgy tekintünk Közép-Európa biztonsági helyzetére, mint egy számunkra kulcsfontosságú kérdésre, és bármi, ami hozzájárul az itteni kihívások leküzdéséhez, illetve a feszültségek oldásához a régióban, az a mi érdekeinket is szolgálja – mondta Szijjártó Péter.

Egyik oltás sem rosszabb a másiknál

Szijjártó Péter a műsorvezető kérdésére elmondta, hogy Magyarországon is napirenden volt, hogy vizsgálják, hogyan tudnák növelni az átoltottságot, a magyar kormány szerint ugyanis ez az egyetlen megoldása a válságnak. Ismertette, hogy nagyjából 6,3 millió magyar állampolgár oltatta már be magát, és az első három között vagyunk Európában a harmadik oltást tekintve.

Európában elsők vagy másodikak vagyunk a hatvanszázalékos átoltottság elérése terén, ezért tudjuk újraindítani a gazdaságunkat elsőként Európában, aminek köszönhetően nagy versenyelőnyre tettünk szert, így az év végére a növekedési rátánk meghaladja a 6, talán a 6,5 százalékot is

– emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A külügyminiszter elmondta, hogy nagyjából tízmillió dózis oltóanyag van jelenleg raktáron Magyarországon. Hozzátette, hogy ezzel minden magyarnak lehetősége van felvenni mind a három oltást, és vannak olyan napok, amikor regisztráció nélkül is lehet oltani. Reményét fejezte ki, hogy az oltatlanok közül egyre többen döntenek majd úgy, hogy élnek az oltás lehetőségével.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a nemzetközi szervezetek csak politikai kérdések miatt nem fogadták még el az oroszok által fejlesztett Szputnyik V-oltóanyagot. 

A legtöbben ezt mondják, persze négyszemközt és nem hivatalosan vagy nyíltan

– tette hozzá, majd elmondta, hogy Magyarországon „nagyon egyértelmű tapasztalatokkal rendelkezünk”, és elmondható, hogy „egyik oltás sem rosszabb a másiknál”. A Szputnyik V-vel kapcsolatban elmondta: „kicsit kevesebb mint egymillió magyart oltottak be ezzel az oltóanyaggal, engem is beleértve, és nagyon nagy mértékben járult hozzá a sikeres oltási kampányunkhoz”. Hozzátette, hogy reméli, mihamarabb engedélyezik Európában az orosz oltóanyagot.

Sajnos az eddigi tapasztalatom különbözik ettől a reménytől, de remélem, hogy a reményem fog győzedelmeskedni az eddigi tapasztalat felett

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Végezetül elmondta, nagyon büszke arra, hogy Barátságért-kitüntetést vehetett át a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Moszkvában Szergej Lavrov külügyminisztertől.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2021. november 5-én. Fotó: MTI / EPA / Igor Kovalenko)

Rovatok