Index Vakbarát Hírportál

Nem mentek be szavazni az EP-be Kazahsztánról a fideszes képviselők

2022. január 20., csütörtök 20:30

A Fidesz–KDNP képviselői nem vettek részt azon a szavazáson, ahol az Európai Parlament állásfoglalást adott ki a Kazahsztánban történt erőszakos cselekményekről. 

Csütörtökön elfogadott állásfoglalásában a parlament elítélte a kazahsztáni erőszakos cselekményeket, és felszólította a kormányt, hogy tartsák tiszteletben az emberi és szabadságjogokat, valamint engedjék el a fogva tartott embereket. A képviselők külön is elítélték azt, hogy Kaszim-Zsomart Tokajev „terroristaként” jellemezte az ellene demonstrálókat.

Az állásfoglalást 589 igen, 35 nem és 47 tartózkodás mellett fogadták el. A szavazáson a Fidesz 12 képviselője, valamint a KDNP-s Hölvényi György nem vett részt. A képviselők korábban hasonlóan jártak el akkor, amikor az Európai Parlamentben Kínával és Oroszországgal kapcsolatban fogadtak el állásfoglalásokat.

Hölvényi ugyanakkor egy, az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált az állásfoglalásra. Azt írta: a kazah hatóságok már elindították a hivatalos nemzetbiztonsági nyomozást, ezért – szavai szerint – tiszteletlenség egy néhány óra alatt összerakott határozat formájában elhamarkodott kijelentéseket tenni, „egy hatalmas utat megtett országot megítélni”.

Történtek jogsértések, az erőszakos cselekmények elkövetőit el kell ítélni, de minden országnak megvan a joga, hogy a belső konfliktusait maga rendezze. Ezért meg kell várni a kazah vizsgálat végét

– írta a képviselő. 

Az Európai Parlament a kazahok vizsgálata helyett egy nemzetközi vizsgálatot szorgalmazna. Arra kérték a kazah kormányt, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közreműködésével állítsanak fel egy munkacsoportot annak felderítéséhez, hogy a zavargások külföldi beavatkozás vagy belső hatalmi harcok eredményei-e, és egyben kezeljék is kiváltó okokat.

A Kazahsztánban történtekkel kapcsolatban Szijjártó Péter másfél hete azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök segítséget ajánlott a „megtámadott” kazah államnak. Másnap azt is leszögezte, hogy szerintük a jogvédőknek semmi keresnivalójuk nincs az országban, ahol több százan meghaltak, és több ezren fogságba kerültek a demonstrációk miatt. 

(via europarl.europa.eu, hvg.hu)

(Borítókép:  Philipp von Ditfurth / picture alliance / Getty Images)

Rovatok