Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A The Washington Post értesülése szerint a Pfizer kedden kérelmezni fogja az oltóanyaga engedélyezését az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságnál (FDA) a fél évtől öt évig terjedő korosztályban is. 

    A hír azért meglepő, mert az oltóanyag klinikai tesztelése egyelőre még zajlik, és január elején még úgy volt, hogy csupán áprilisban kezdődhet meg az oltóanyag engedélyeztetése.

    Ezzel szemben a Pfizer most úgy döntött, hogy két, egyenként három mikrogrammos dózis (amely mindössze a tizede a normális, felnőtteknél használt adagnak) beadására kér engedélyt az FDA-től. Az eddigi vizsgálatok szerint a két kisebb dózis sok esetben nem bizonyult elegendőnek az alapimmunizáláshoz ebben a korosztályban, ezért jelenleg még azt tesztelik, hogy három adag elégséges védelmet adhat-e.

    A The Washington Post szerint az FDA munkatársai már várták azt, hogy a Pfizer benyújtsa a kérelmet, mivel szeretnék mielőbb engedélyeztetni a vakcinát a legkisebbek számára is. Az amerikai lap szerint az oltóanyag február végére megkaphatja az engedélyt ebben a korosztályban is, vagyis ezáltal jóval hamarabb megtörténhet a vakcina engedélyezése ahhoz a forgatókönyvhöz képest, ha csak tavasszal indítaná meg ezt a folyamatot a Pfizer.

    Az omikron miatt sürgős az oltás 

    Az oltóanyag jóváhagyása amiatt is várt sürgőssé, hogy az egészségügyi hatóságok szerint az omikron-variáns a gyermekek körében is egyre gyakrabban okoz súlyos betegséget.

    Egyre több gyermek kerül kórházba a 0 és 4 év közötti korosztályban, akiket egyelőre még nem lehet beoltani

    – mondta ezzel kapcsolatban nemrég Rochelle Walensky, az Amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) igazgatója a napokban. Hozzátette: ez vélhetően az omikron-variáns gyors terjedési képességével áll összefüggésben.

    (via The Washington Post, The New York Times)

  • Justin Trudeau koronavírustesztje pozitív lett, de jól érzi magát és továbbra is otthonról dolgozik.

    A kanadai miniszterelnök a múlt héten vonult karanténba, miután gyermeke pozitív tesztet produkált, de akkoriban a miniszterelnök tesztje még nem mutatta ki a fertőzést.  

    (via independent.co.uk

  • A világon 378 009 506 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 672 280 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 374 672 376 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 663 983 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 74 941 139. A halálos áldozatok száma 886 682.
    • Indiában 41 302 440 fertőzöttet és 495 050 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 25 463 530 fertőzöttről és 627 589 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 19 266 496 fertőzöttet és 131 937 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 17 431 225 a fertőzöttek száma, és 156 281-en haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 11 619 882 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 87 416.
    • Oroszországban 11 670 366-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 324 672-re emelkedett.
    • Olaszországban 10 983 116 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 146 498.
    • Spanyolországban 9 961 253 fertőzöttet és 93 225 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 9 896 845 fertőzöttet és 117 825 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 373 174 a fertőzöttek és 132 454 a halottak száma.
    • Lengyelországban 4 886 154 fertőzöttet és 105 194 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 255 206 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 106 880 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • A washingtoni állami ügyészség beperelt egy tesztközpontokat működtető céget, amelynek mintegy 300 központjában hamis teszteredményeket állíthattak ki több amerikai tagállamban. 

    Center for COVID Control nevű cégnél naponta több tízezer tesztet készítettek az Egyesült Államokban. Az ügyészség vádirata szerint a tesztközpontjaikban egyenesen arra utasították az alkalmazottakat, hogy napról napra hazudjanak az ügyfeleiknek és bármiféle alap nélkül mondják nekik azt, hogy negatív lett a teszteredményük. 

    A Center for COVID Control hozzájárult a koronavírus terjedéséhez azáltal, hogy meghamisított negatív eredményeket adtak ki. Ezek a hamis tesztközpontok veszélyeztették a közösségeink egészségét és biztonságát, ezért felelősségre kell vonni őket 

    – áll a vádiratban. 

    Az ügyészség a fentiek mellett azzal is vádolja a céget, hogy a teszteket nem megfelelő hőmérsékleten, fagyasztóban tartották, hanem sok esetben egész egyszerűen szobahőmérsékleten, szemeteszsákokban tárolták azokat. 

    Azóta a Center for COVID Control összes központját bezárták. A cég Washington államban októberben kezdte meg működését és hamar népszerűvé vált, azonban az utóbbi időben egyre több panasz érkezett rájuk, miszerint késtek vagy egyáltalán nem érkeztek meg a náluk megrendelt teszteket eredményei. 

    Emiatt végül több amerikai állam egészségügyi hatósága vizsgálódni kezdett náluk és ebből indult ki a mostani per is. Ezenkívül Washingtonban már arra is fény derült, hogy a cégnek – egy várost leszámítva – érvényes működési engedélye sincs sehol ebben a tagállamban.

    A washingtoni ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy a cég a fogyasztóvédelmi törvényt érintő minden egyes törvénysértéséért fizessen 12 500 dollárnyi bírságot, ezenkívül szolgáltassa vissza minden bevételét, ami a „törvénytelen működéséből” eredt, és zárja be az összes központját.

    (via AP)

  • Kedden szinte az összes járványügyi korlátozást eltörölték Dániában, és kinyilvánították, hogy a koronavírus-járvány most már nem tartják veszélyesnek a társadalomra nézve. 

    Szinte mindenhol eltörölték a maszkviselési kötelezettséget, ez egyedül az egészségügyi és szociális intézményekben közül maradt meg néhányban. Ezen kívül a védettségi igazolvány nem rendelkezők számára is megnyitották az éttermek. kávézók, éjszakai klubok belső helyiségeit is. 

    A kormány ezen kívül a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát követve visszavonta a Covid–19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását. Február elsejei hatállyal ez is változott.

    Az országban az omikron-variáns (és annak BA.2 nevű alvariánsra, ami még az eredetinél is veszélyesebb lehet) még mindig terjed ugyan, de a hatóságok szerint a magas átoltottságnak köszönhetően most már nem hárul nagy teher az egészségügyi rendszerre. 

    Az utóbbi időben a kevesebb mint hatmilliós Dániában naponta több tízezer új fertőzöttet mutattak ki. A negatív rekord a január 28-ai 53 655 új fertőzött volt, a hét napos mozgóátlag pedig a hétfői adatok szerint 43 848 új fertőzöttnél állt.  

    Ennek ellenére a hatóságok szerint a páciensek száma csökkent a kórházak intenzív osztályain. 

    Nem merem azt mondani, hogy végleg búcsút mondunk a korlátozásoknak. Nem tudjuk, mi lesz az ősszel, hogy lesz-e egy újabb variáns

    – mondta Mette Frederiksen miniszterelnök a korlátozások feloldásáról.

    Dánia tavaly szeptemberben egyszer már feloldotta teljeskörűen a korlátozásokat. A fertőzöttek száma azonban ezt követően megugrott, ami miatt fokozatosan ismét el kellett rendelni a járványügyi intézkedéseket.

    (via MTI, AP)

  • Pozitív lett Liz Truss brit külügyminiszter koronavírustesztje; erről Truss maga számolt be hétfő este a Twitteren. Liz Truss közölte: szerencsére a koronavírus elleni oltás mindhárom dózisát megkapta, és elkülönítésének ideje alatt otthonról dolgozik.

    A jelenleg érvényes angliai szabályozás alapján az elkülönítési időszak alapesetben tíz nap, de két egymást követő, negatív eredményű gyorsteszt esetén a karantén a pozitív koronavírus-szűrés utáni ötödik teljes nap elteltével befejezhető.

    Nem sokkal pozitív koronavírustesztjéről szóló hétfő esti bejelentése előtt Liz Truss felszólalt a londoni alsóházban, ismertetve az Oroszországgal szembeni brit szankciós keretrendszer szigorításának terveit. A brit külügyminiszter a vita idején maszk nélkül ült az alsóház kormányzati padsorában, Priti Patel belügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter között, Boris Johnson miniszterelnöktől nem messze.

    A vita idején Johnson és Patel sem viselt maszkot. Liz Truss a tervek szerint kedden Ukrajnába utazott volna, és a következő két hétben Moszkvába is készül, de az oroszországi látogatás pontos dátuma még nem ismert.

    Hétfőn Nadhim Zahawi brit oktatási miniszter is bejelentette, hogy koronavírustesztje pozitív lett. Zahawi szintén azt közölte, hogy három oltási dózisban részesült, és otthonról fog dolgozni az elkülönítés alatt.

  • Február 4-től nem kell házi karanténba vonulniuk sem a gyógyultaknak, sem a teljesen beoltottaknak Szlovákiában, azonban félévente a kormány által működtetett elektronikus adatgyűjtő rendszerben, az eHranicában kell regisztrálniuk – olvasható az Új Szó oldalán.

    A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletét a kormány hivatalos közlönyében hozta nyilvánosságra. Ebben azt írják, hogy azoknak az oltatlan személyeknek, akik Szlovákiába érkeznek, továbbra is karanténba kell vonulniuk, de ha nincsenek tüneteik, tíz nap helyett már öt nap után elhagyhatják a vesztegzárat.

    Ezt akkor is megtehetik, ha negatív PCR-tesztet produkálnak, a PCR-tesztelést közvetlenül a beutazásuk után igényelhetik. Ennek ellenére Dasa Racková, az ÚVZ szóvivője nyomatékosította, hogy mivel rendkívüli mértékben nő a pozitív esetek száma, nem lesz könnyű észszerű időn belül időpontot szerezni PCR-vizsgálatra.

    Emellett kiemelte, hogy az oltatlanoknak továbbra is regisztrálniuk kell az eHranica rendszerébe minden egyes alkalommal, amikor Szlovákiába érkeznek. A diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkezők mentesülnek a karantén alól.

    Fontos változás az is, hogy péntektől megszűnik az omikron-variáns miatt kockázatosnak ítélt országok listája, ezzel együtt eltörlik az ezen országokból érkező személyekre vonatkozó különleges feltételeket is. Ha valaki péntektől Nagy-Britanniából érkezik Szlovákiába, nem fognak tőle PCR-tesztet kérni.

    (via Új Szó)

  • Ismét fókuszba kerültek Romániában a nyáltesztek, amelyek használata és alkalmazása, sőt beszerzése korábban is sok vitát váltott ki – tájékoztat róla a Krónika online.

    Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője január 31-én kijelentette, hogy az oktatási és az egészségügyi tárca szakértői járványügyi szakemberekkel közösen megvizsgálják a Covid-nyáltesztek iskolai használatának eredményességét. 

    Az Index korábban beszámolt róla, hogy előbb kudarcba fulladtak a házi tesztelések Romániában, a nemrégiben indult vizsgálat szerint már a koronavírus-fertőzést kimutató eszközök beszerzésénél is visszaélések voltak.  

    Ha a szakemberek arra a következtetésre jutnak, hogy »se nem osztanak, se nem szoroznak«, megtörténhet, hogy beszüntetik az alkalmazásukat

    – hangsúlyozta Raed Arafat.

    (via Krónika online)

Rovatok