Index Vakbarát Hírportál

Amerikai–kínai versenymerülés a tengerbe pottyant vadászgépért

2022. február 6., vasárnap 06:17

Túlfutott nemrégiben egy repülőgép-hordozó leszállópályáján az amerikai haditengerészet egyik büszkesége, egy F-35C típusú vadászgép, és – nemzetközi vizeken – a Dél-kínai-tengerbe zuhant. Kína szinte az egész térséget saját területének tekinti. Nem mindegy, ki éri el elsőként az egyelőre a tenger mélyén szunnyadó, hadititkokkal felszerelt csúcsgépet.

Az egyhajtóműves lopakodó vadászgép rutingyakorlat közben zuhant le a Carl Vinson repülőgép-hordozón – erősítette meg a haditengerészet a CNN értesüléseit.

A 100 millió dolláros (több mint 32 milliárd forintos) harci gép január 24-én a százezer tonnás anyahajó fedélzetének csapódott, majd a vízbe zuhant. Pilótája katapultált, de megsérült. Rajta kívül a Vinson fedélzetén tartózkodó tengerészek közül hatan szintén orvosi segítségre szorultak. Utóbb kiderült: a fedélzeten ejtett kár felszíni és elenyésző, így a repülőgép-hordozó nem sokkal később folytatta a hadgyakorlatot.

A 7. flotta szóvivője közölte, hogy a „repülési esemény” kivizsgálása folytatódik, ugyanakkor elismerte, hogy a közösségi médiában felbukkant képek valódiak.

Ezek egyikén a lopakodó vadászgép a Dél-kínai-tenger felszínén lebeg, pilótafülkéje nyitva, katapultülése pedig hiányzik.

Images have emerged of a US Navy F-35C stealth fighter crashing into the South China Sea earlier this week https://t.co/qKG9nNlgjT

— CNN (@CNN) January 28, 2022

Katonai elemzők szerint a repülőgép kiemelése bonyolult művelet lesz, annál is inkább, mert Kína éber figyelemmel követi a még meg sem kezdődött mentési műveleteket.

Vadászat a lopakodóra

Kína a 3,5 millió négyzetkilométeres Dél-kínai-tenger szinte egészét saját területének tekinti, és az elmúlt években egyre több lépést tett ennek érvényesítésére. Peking évekkel ezelőtt, 2016-ban nem volt hajlandó elismerni egy nemzetközi bírósági ítéletet, miszerint a kisajátítás mindet jogalapot nélkülöz.

A lopakodó a tenger fenekén fekszik, de még azt sem tudni, hogy pontosan hol. Miután az F-35C a haditengerészet legfejlettebb technikájával felszerelt, Washington mindenképpen elkerülné, hogy a balesetről gyorsan tudomást szerző Peking kaparintsa meg elsőként.

„Kína nem érdekelt a katonai gép kimentésében” – idézte azonban a Hszinhua hírügynökség a külügyi szóvivőt. Csao Li-csien azt tanácsolta, hogy az Egyesült Államok inkább a regionális békéhez és stabilitáshoz járuljon hozzá, mintsem hogy minden alkalmat kihasználva az erejét fitogtassa a Dél-kínai-tengeren.

Ennek ellenére amerikai nemzetbiztonsági szakértők szerint a kínai hadsereg „nagyon szívesen” érkezne elsőként a baleset helyszínére, miközben egy amerikai mentőhajó még napokra van a becsapódás helyszínétől.

Már túl késő – véli egy védelmi tanácsadó. Abi Austen szerint ugyanis a fekete doboz akkumulátora hamarosan le fog merülni, ami megnehezíti a repülőgép helyének meghatározását.

„Az Egyesült Államok számára létfontosságú, hogy a gépet visszaszerezze” – mondta. Az F-35-öt alapvetően egy repülő számítógépként jellemezte, amit arra terveztek, hogy összekapcsolja az „észlelést a csapásméréssel”.

Kína (még) nem rendelkezik ezzel a technológiával, így ha hozzájutna, óriási előrelépést jelentene számára – hangoztatta az amerikai sereg vezérkari főnökének volt tanácsadója. Az egykori magas rangú NATO- és EU-diplomata szerint Kína minden kísérlete, hogy megelőzze riválisát, „stresszteszt” az Egyesült Államok számára.

A küldetést Austen a Vadászat a Vörös Októberre című film feszültségével hasonlította össze.

Miért különleges az F-35C?

A lopakodó nagy sávszélességre képes, ami lehetővé teszi a repülés közben gyűjtött információk valós idejű megosztását. Ez az Egyesült Államok haditengerészetének első „alacsony megfigyelhetőségű”, hordozóról bevethető vadászgépe, amely észrevétlenül működik az ellenséges légtérben.

Nagyobb szárnyai és robusztus futóműve alkalmassá teszi az anyahajókról történő „katapultált kilövésekre”. A világ legerősebb hajtóművével felszerelt, így akár csaknem 2000 kilométer/órás, vagyis 1,6 Mach-ra is képes, ráadásul két rakétát tud szállítani a szárnyain és további négyet a törzsében.

Kétségtelen, hogy Kína szeretne hozzájutni a géphez, bár a kiberkémkedés révén már valószínűleg ismerik felépítését, az elrendezését és a működését – mondja a kínai ügyekkel foglalkozó Truman Project elemzője.

„Mégis látni szeretnék a gép lényeges elemeit, hogy jobban megértsék elhelyezkedésüket, és jobban rálássanak a sebezhető pontjaira” – magyarázta Bryce Barros.

A tengerbe pottyant brit F-35-öst egy hét alatt kiemelték

Nem ez az első eset, hogy egy F-35-ös a tengerbe esett. Tavaly decemberben derült ki, hogy alig egyhetes munkával – brit, olasz és amerikai búvárok közreműködésével – kiemelték egy brit repülőgép-hordozóról lezuhant, hasonló vadászgép roncsait.

A katonai szakértők „kellemesen meglepődtek” azon, hogy milyen gyors volt a mentés a több mint egy mérföldes (1800 méteres) mélységből, és „biztosak” abban, hogy az F-35 érzékeny berendezései nem kerültek veszélybe, azaz idegen kézbe – jelentette a Sky News.

A kiszivárgott felvételek szerint az F-35B típusú gép úgy zuhant a Földközi-tengerbe a Queen Elizabeth fedélzetérő novemberbenl, hogy a levegőbe sem emelkedett, a pilóta pedig – csakúgy, mint az amerikai – szintén biztonságban katapultált.

A 16 másodperces videót megosztó tengerész azonban nem úszta meg – letartóztatták.

F-35-ösöket vásárolt Lengyelország, és Magyarországon is felmerült az ötlet

Az amerikai kongresszus 2019 szeptemberében hagyta jóvá 32 F-35-ös harci repülő eladását Varsónak – közölte a döntés után Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter. Az amerikai külügyminisztérium akkor kiadott közleményében 6,5 milliárd dolláros üzletről van szó.

Az F-35-ösökkel Lengyelország elöregedő orosz harci gépeit cseréli le, köztük a 2018-ban több légi balesetet szenvedő MiG-29-es elfogó vadászrepülőket.

„A Magyar Honvédség hadrendjében szolgálatot teljesítő Gripen vadászrepülőgépek lízingelésre 2026-ig van érvényes szerződésünk, és jelenleg nem folytatunk tárgyalásokat új eszközök, így a kérdésében említett F-35-ös vadászrepülőgépek beszerzéséről sem” – válaszolta Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy parlamenti interpellációra.

Az, hogy Benkő szerint nem tárgyalnak, nem jelenti azt, hogy informálisan ne lenne szó az amerikai Lockheed Martin által gyártott vadászgépek esetleges vásárlásáról. Az elmúlt időszakban több jel is utat arra, hogy a Honvédség F-35-ösökre válthat, miután lejár a Gripenek lízingszerződése – írta 2019 júliusában az Index.

Hogyan menthető ki az elsüllyedt F-35?

Az amerikai haditengerészet mentési csapata ballonokat rögzítene a repülőgép törzsére, amelyek felfújásuk után a víz felszínére emelik a maradványt. A művelet sokkal nehezebb, ha a váz több darabra esett szét, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, ha a szárnyain vagy belterében rakéták is voltak, ami nagyon valószínű.

A „győztes mindent visz” katonai türelemjátékra már több példa is akadt.

A CIA 1974-ben, a hidegháború csúcspontján titokban kiemelt egy szovjet tengeralattjárót a tengerfenékről Hawaii partjainál. Két évvel korábban a kínai hadsereg titokban a Kína keleti partjainál elsüllyedt Poseidon brit tengeralattjárót hozta felszínre.

Széles körben elterjedt vélemény szerint Kína birtokába került annak a „lopakodó” Black Hawk helikopternek a roncsa, amely az Oszáma bin Láden abottábádi otthona elleni rajtaütésben, 2011-ben zuhant le.

A Guinness-rekordot tartó legmélyebb sikeres mentési műveletben az amerikai haditengerészet egyik szállítórepülőgépének maradványait emelték ki a Filippínó-tenger fenekéről, 2019 májusában. A roncsok 5638 méter mélyen voltak a felszín alatt.

A Dél-kínai-tengerbe zuhant F-35-öst végszükség esetén felrobbanthatják, de a torpedózás nem tekinthető megfontolandó megoldásnak.

(Borítókép: egy F-35C Lightning a USS Carl Vinson (CVN 70) repülőgép-hordozón Dél-Kalifornia partjainál 2017. október 18-án. Fotó: Sean M. Castellano / Navy Office of Information / Afp)

Rovatok