A huszonéves nő Anna Delvey-ként mutatkozott be, holott nem ez volt a valódi neve. Azt állította: német, és olajmágnás apja révén több mint 60 millió euró várományosa. Fedezetével 22 millió dolláros hitelt tervezett felvenni, amiből egy fényűző művészeti központot álmodott meg Manhattanben. A felső tízezer tagjai elámultak az ízlésén, és itták szavait. Nem a fele, a töredéke sem volt igaz.
Az eseményekből az Az örökösnő álarca mögött címmel készített – Magyarországon egyébként listavezető – sorozatot a Netflix, amelynek minden része talányosan ezzel a megállapítással kezdődik: „Ez a történet teljes egészében igaz. Kivéve a kitalált részeket”.
Egy biztos: Anna 2019-ben a vádlottak padjára került. Az egy hónapig tartó tárgyaláson felsorakoztatott bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy ellopott egy magánrepülőt (gyakorlatilag nem fizette ki a bérleti díját), előkelő szállodákban nem fizetett a szállásért, átverte ismerőseit nem is kis összeggel, és százezer dollárt csalt ki egy banktól. És mindez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa volt.
Elítélték, majd a büntetés letöltése után szabadlábra került. Ekkor az amerikai bevándorlási hivatal vette őrizetbe, és elindította kitoloncolási eljárását. Anna fellebbezett, de a rácsok mögött várja a döntést.
A sorozatot Jessica Pressler tényfeltáró cikke ihlette, amely a New York Magazine-ban jelent meg 2018 májusában. A címe: Talán annyi pénze volt, hogy már megszámolni sem tudta.
A pénzzel kezdődött, mint New Yorkban általában minden. Egy ropogós 100 dolláros bankjegy csúszott át a Soho elegáns, új butikhoteljének, a 11 Howardnak a század közepét idéző portáspultjának tükörsima felületén. Neffatari Davis, a 25 éves portás, akit Neffnek becéznek, felnézett, és meglepődve tapasztalta, hogy a bankjegyet egy fiatal, vele egyidősnek tűnő nő tolta át. Szív alakú arca és duzzadt ajkai voltak, amelyet vad, vörös hajzuhatag vett körül, szemét pedig egy oda nem illően vaskos fekete szemüveg takarta el, amit a részletekre fogékony Neff Céline-ként azonosított. A lány európai akcentussal azt mondta, hogy »a legjobb éttermet keresi a Sohóban«
– így indul a cikk, amely aprólékosan feltárja Anna üzelmeit.
Ebben a szállodában Anna 30 ezer dolláros adósságot hagyott maga után, ráadásul később a barátnőjévé vált Nefftől is pénzt kölcsönzött.
A sorozatban magyar hangzású nevek is felbukkannak: Anna pasijával a párizsi Hôtel Gulacsyban száll meg, ilyen szálloda azonban nincs a francia fővárosban.
André Balazzsal azonban valóban összefutott: a magyar származású üzletember ingatlanmogul és szállodatulajdonos egy megszakítással kétszer is évekig élt együtt Uma Thurmannal. Az övé a többi között a Los Angeles-i Chateau Marmont szálloda, ahová Anna New Yorkból menekült.
Anna a „leggyűlöltebb amerikaival”, Martin Shkrelivel is nagyokat bulizott, sőt együtt hallgatták a milliós Wu-Tang Clan albumot, egy vacsoránál pedig Macaulay Culkin volt az asztaltársa.
Az igazi nagymenők, a New York-i társasági élet krémje azonban – akik közé Anna szintén bebocsátást nyert – most igencsak szégyellik még azt is, hogy megismerkedtek a nővel, és feltehetően többen még feljelentést sem tettek azok után, hogy Anna elképesztő mesével kápráztatta el, és lóvá tette őket.
Azt állította, hogy az Anna Delvey Alapítvány egy egyedülálló művészeti központot fog létrehozni, és ehhez kiszemelt egy elegáns épületet, a 281 Park Avenue-t. Csupán egy 22 millió dolláros hitelre volt szüksége, hogy megteremtse benne a galériák, állandó tárlatok, sőt luxuslakosztályok meghitt otthonát.
A kölcsön fedezetéül az a több mint 60 millió eurós örökség szolgált, amit állítása szerint dúsgazdag édesapja hagy majd rá, és egy vagyonkezelő felügyeli.
A tárgyalásán is hű maradt önmagához, és gyakorlatilag egy divatbemutatót tartott a bíróságon. Az ítélethirdetés napján például ártatlansága jeleként egy könnyű, fehér ruhácskát vett fel.
A divatbemutató mind a mai napig fellelhető az Instagramon.
A rideg valóság ugyanakkor, hogy Annának nem volt vagyona, főiskolai végzettsége, mint ahogy üzleti tapasztalata sem. Még csak német sem volt, és a Delvey sem volt a valós vezetékneve.
Anna Szorokin vezetéknévvel 1991. január 23-án született Domogyedovóban, egy Moszkvától délre fekvő, jobbára a munkásosztály lakta külvárosban – tárta fel a Komszomolszkaja Pravda. Öccsét Ivánnak hívják. Apja kamionsofőr volt, míg anyja egy kis vegyesbolt tulajdonosa, mielőtt háziasszony lett. Apjáról egyébként később azt állította, hogy logisztikai vezető.
Egy orosz osztálytársa „kiváló tanulóként” és „erős jellemként” írta le, aki „gyorsan megsértődött”. Tizenhat éves korában, 2007-ben a család Németországba költözött, ahol apja vállalkozást indított. Anna az eschweileri leánygimnáziumba járt. Ottani társai visszafogott lányként jellemezték, aki nehezen birkózott meg a német nyelvvel.
Anna Szorokin húszévesen érettségizett, 2011-ben, majd Londonba költözött, hogy a kultikus művészeti főiskolára, a Central Saint Martinsra járjon, de otthagyta, és visszatért Németországba. Egy PR-cégnél volt gyakornok, mielőtt Párizsba költözött, ahol a francia Purple divatmagazinnál helyezkedett el szintén gyakornokként. Ekkor kezdte magát Anna Delvey-nek hívni; szülei azonban azt mondták, hogy „nem ismerik ezt a vezetéknevet” – bár ő azt állította, hogy a Delvey anyja lánykori vezetékneve.
Később a Purple New York-i irodájába tette át székhelyét, és akkor vetette meg lábát a csillogó nagyvárosban. A többi már történelem.
„Megbántam, hogy bizonyos dolgokba belementem” – mondta a szélhámos nem túl meggyőző őszinteséggel az ítélethirdetés másnapján a New York Times tudósítójának.
(Borítókép: Anna Szorokin. Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP)