Index Vakbarát Hírportál

A lengyel védelmi miniszter sem jön a budapesti V4-es találkozóra a háború miatt

2022. március 29., kedd 06:11

Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter – cseh kollégájához hasonlóan – úgy döntött, hogy nem jön Budapestre a Visegrádi Négyek (V4) védelmi minisztereinek találkozójára.

A cseh védelmi miniszter még múlt hét pénteken jelentette be, hogy lemondja a találkozót, mivel ellenzi a magyar kormány által a háborúval kapcsolatban képviselt politikát.

Lengyel sajtóértesülések szerint most Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter is megerősítette, hogy ő sem érkezik Budapestre. Az utóbbi napokban már azt híresztelték, hogy Błaszczak is kihagyhatja a találkozót, és végül hétfőn, a lengyel Nemzetbiztonsági Tanács ülésen derült ki biztosan, hogy így lesz. 

Azt hivatalosan ugyan nem indokolták meg, hogy a miniszter miért nem jön Magyarországra, de a lengyel sajtó egyöntetűen a magyar kormány politikáját látja az események mögött. A lengyelek részéről az utóbbi napokban több alkalommal is erős kritika érkezett azzal kapcsolatban, amit Orbán Viktor kormánya képvisel a háborúban. Először Jaroslaw Kaczynski minsizterelnök-helyettes beszélt erről egy interjúban.

Ha azt kérdezi tőlem, hogy elégedett vagyok-e, akkor az a válaszom, hogy nem

mondta a magyar kormány politikájával kapcsolatban Kaczynski. Egy nappal később aztán Andrzej Duda lengyel elnök is hasonló véleményt fogalmazott meg a kérdésben.

(Borítókép: Mariusz Błaszczak 2022. február 7-én. Fotó: Tolga Akmen / POOL / AFP)

Rovatok