Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Liz Truss brit külügyminiszter közölte, hogy vizsgálják azt az értesülést, miszerint Mariupolban vegyi fegyvereket vetettek be az orosz katonák.

    Hangsúlyozta, hogy nagy erőkkel folytatják a vizsgálatot, mivel ha ez megtörtént, akkor annak súlyos következményei lehetnek nemzetközi szempontból is. Rámutatott:

    Ha – érzéketlenül – felhasználták ezeket a fegyvereket, akkor azzal még tovább eszkalálták a konfliktust. Felelősségre fogjuk vonni [Vlagyimir] Putyint és a rezsimjét.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd hajnalban szintén azt mondta, hogy „a legnagyobb komolysággal” kezelik az esetet.

  • A Nokia bejelentette, hogy kivonulnak Oroszországból. A döntés a cég körülbelül kétezer dolgozóját érinti.

    A mostani körülmények között egyszerűen nem látunk lehetőséget arra, hogy folytassuk a tevékenységünket az országban

    – mondta Pekka Lundmark, a vállalat ügyvezető igazgatója, aki szerint a cégnek az Oroszország ellen hozott szankciók miatt kellett meghoznia a döntést.

    Hozzátette, hogy a kivonulás ideje alatt még ügyfeleik rendelkezésére állnak, ezzel összefüggésben igyekeznek beszerezni a szükséges engedélyeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a szankciók mellett ezt megtehessék. Hogy ez pontosan mennyi ideig fog tartani, egyelőre nem tudják.

    A világszerte 90 ezer főt alkalmazó Nokia szerint a 2022-es gazdasági eredményeiket nem sodorja veszélybe az Oroszországból való kivonulás, viszont az év első negyedévének eredményeinél látható lesz az orosz–ukrán háború hatása.

  • A Kárpáthír az ukrán Korrespondent alapján azt írta, hogy 400 fölé emelkedett a Bucsában talált áldozatok száma.

    Tarasz Sapravszkij, a település alpolgármestere jelentette be, hogy még mindig tart az áldozatok keresése és azonosítása. Minden nap újabb holttestek kerülnek elő, ráadásul a bucsai térséghez tartozó településeken még el sem kezdték az áldozatok felkutatását, ugyanis a szakemberek ott még nem végeztek az aknamentesítéssel. Mint nemrég megírtuk, Magyarország területének háromszorosát kell átvizsgálni Ukrajnában aknák után kutatva.

    A polgármester azt is elmondta, hogy Bucsában a település körülbelül 60-70 százalékát vizsgálták át eddig a tűzszerészek, bombaszakértők. A városban legalább 70 polgári épület károkat szenvedett,  ezek közül egy ötemeletes tömbház teljesen megsemmisült.

  • Angela Merkel politikáját számos bírálat érte amiatt, mert sokak szerint nem bánt elég keményen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A politikusok szerint ezzel közvetve hozzájárult az Ukrajna ellen indított orosz háborúhoz.

    Mario Czaja, a német Kereszténydemokratikus Unió (CDU) főtitkára szerint azonban tévedés azt állítani, hogy Angela Merkelt felelősség terheli az Ukrajna elleni orosz háború miatt.

    Ez Putyin és az általa vezetett Kreml-beli bűnöző klikk háborúja Ukrajna ellen

    – idézi az Infostart a főtitkárt.

  • Magyarország humanitárius segítségével a támogató országok közül az egyik legmeghatározóbb – írja a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás a Telegram-csatornáján.

    Az elmúlt napokban újabb két kamion érkezett Kárpátaljára. A több mint tíz tonna rakomány nagy mennyiségű orvosi eszközt és gyógyszereket tartalmazott

    – jelentette be Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás első helyettese. Hozzátette: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet gyermekek és felnőttek számára gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentőket, antibiotikumokat, inzulint és más gyógyszereket gyűjtött a rászoruló ukránoknak.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel – számolt be a Guardian. Azért találkoznak, hogy megvitassák az ukrajnai helyzetet és a nyugati szankciókat.

    Lukasenka kedden kora reggel érkezett az orosz távol-keleti Amur régióba, ahol Vosztocsnij Kozmodromban, egy orosz űrkikötőben találkozik Putyinnal.

  • A Washington Post szerint Elon Musk sokat keresett azon, hogy vállalata, a SpaceX a Starlink műholdhálózat segítségével internetet biztosított Ukrajnának.

    A SpaceX februártól kezdett el internetet adni az Ukrajnában élőknek, amit sokan önzetlen gesztusként értelmeztek, mivel azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pénzt is kapnak ezért. Gwynne Shotwell, a SpaceX vezetője még márciusban is azt nyilatkozta a CNBC-nek:

    Nem tudok róla, hogy az Egyesült Államok kormánya bármilyen pénzt adott volna ezért.

    Nemrég azonban kiderült, hogy nem pusztán az emberbaráti szeretet állt a dolog mögött. A most publikált dokumentumok szerint az Egyesült Államok kormánya több millió dollárt adott a SpaceX-nek.

    A SpaceX összesen 1500 Starlink-terminált szállított Ukrajnába, ezekkel tudják fogni a műholdas jeleket. A terminálokat darabonként 1500 dollárért vásárolta meg az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztésekkel foglalkozó kormányhivatala, a USAID. Ennek költsége 2,25 millió dollárt tett ki, ezenfelül a SpaceX-nek további 800 ezer dollárt adtak a terminálok szállításáért.

    Az első 1500 után egyébként további 175 terminált vásárolt még a USAID a SpaceX-től, valamint a francia és a lengyel kormány is besegített a szállítási költségekbe.

    A dokumentumokból az is kiderült, hogy a SpaceX további 3700 terminált valóban ingyen adott át az ukránoknak, bár ezek szállítását is a USAID fizette. Rebecca Chalif, a hivatal szóvivője azt mondta: a kezdeményezésre annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy több üzletember is jelentős, 15 millió dollárt is meghaladó felajánlásokat tett a háború miatt.

  • A következő napokban befejeződhet Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója – nyilatkozta a sajtónak Dimitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

    A szóvivő szerint a harcok vagy azért érhetnek véget, mert elérik a célokat, vagy mert megállapodnak a békéről. Peszkov ugyanakkor elismerte, hogy Oroszország jelentős veszteségeket szenvedett. Kiemelte ugyanakkor, hogy sosem lőttek polgári épületekre, a bucsai felvételeket pedig hamisítványnak titulálta – írja a Kárpáti Igaz Szó.

  • Ljudmjla Denyiszova ukrán emberi jogi biztos közölte, hogy mintegy négymillió csirke pusztult el egy baromfifarmon a Herszon régióban – számolt be a Guardian.

    A Herszon megyei baromfifarmon az orosz ágyúzások következtében szakadt meg az áramellátás, így a farm nem tudta ellátni a csirkéket.

  • A hatóságok befejezték Irpiny aknamentesítésének első szakaszát – számolt be az ukrán rendőrség vezetője, Igor Klimenko a Telegramon.

    A település átvizsgálásakor a szervek több mint háromezer robbanószerkezetet foglaltak le.

    Ezeket a tárgyakat egy speciálisan kijelölt helyen semmisítik meg, és soha többé nem jelentenek veszélyt a civilekre

    – írta a posztban Klimenko.

  • Őrizetbe vette a rendőrség Moszkvában Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki aktivistát, aki azt állítja, hogy korábban kétszer is megmérgezték.

    Egy másik orosz ellenzéki aktivista, Ilja Jasin jelentette be a Twitteren az őrizetbe vételt. Kara-Murzát hétfőn moszkvai lakása közelében fogták el a rendőrök. Azt még nem tudni, hogy emeltek-e ellene vádat.

    Kara-Murza kétszer, 2015-ben és 2017-ben került kórházba mérgezéses tünetekkel. Első alkalommal majdnem belehalt a veseelégtelenségbe. Azt gyanította, hogy megmérgezték, de a betegség okát hivatalosan nem állapították meg.

    2017-ben egy hasonló, hirtelen kialakuló betegség miatt került kórházba, akkor mesterséges kómát idéztek elő a gyógyításakor. Felesége szerint az orvosok akkor négyszemközt megerősítették, hogy mérgezés történt.

    A korábban újságíróként dolgozó aktivistának jó kapcsolata volt a 2015-ben agyonlőtt Borisz Nyemcov ellenzéki politikussal és a Putyin-ellenességéről ismert volt orosz olajmágnással,  Mihail Hodorkovszkijjal.

    Vlagyimir Kara-Murza az invázió kezdete után, február 27-én több ellenzéki, valamint disszidált közszereplővel közösen létrehozta az Orosz Háborúellenes Bizottság nevű civil szervezetet, amelynek célja, hogy „Vlagyimir Putyin agresszív diktatúrája” ellen küzdjön.

     

  • Több felvételt is közzétett hétfőn az 57. különálló gépesített ukrán gyalogdandár olyan orosz erők megsemmisítéséről, amiket állításuk szerint az ő egységeik semmisítettek meg – írja a Kárpáthír a Korreszpondent alapján.

    A dandár tegnap több képet is megosztott saját közösségi oldalán, amelyen állítólag az általuk kilőtt orosz páncélosok vannak.

    A bejegyzésben arról is beszámolnak, hogy Luhanszk megyében több orosz harci járművet is megsemmisítettek az ukrán katonák.

  • Közösen viszi a keresztet egy ukrán és egy orosz család az utolsó előtti stáción az idei keresztúton nagypéntek este a Colosseumnál – közölte a Vatikán.

    Ferenc pápa a családoknak szentelt egyházi évben úgy döntött, hogy a keresztet különböző családok viszik majd a római Via Crucis tizennégy állomásán. A stációkon elhangzó meditációk szövegét is a családok tagjai írták.

    Az utolsó előtti stáción egy ukrán és egy orosz család veszi kézbe a keresztet, amely a Colosseumtól az ókori amfiteátrummal szemben álló Palatinus-dombig halad majd – adta hírül az MTI. 

  • Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője elmondta: Európa a második világháború óta nem látott akkora menekültválságot, mint ami jelenleg Ukrajnában történik. Hozzátette, hogy az ország gyermekeinek több mint fele menekült lett – írja az Independent.

    Ukrajna gyermekeinek fele hátrahagyta otthonát, iskoláját és gyakran legalább az egyik szülőjét

    – mondta Thomas-Greenfield. Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint a háború kezdete óta több mint négy és fél millió ember menekült el Ukrajnából.

  • Az ukrán hadsereg sikeres csapást hajtott végre egy orosz fegyverraktár ellen Luhanszkban, Novoajdar környékén.

    Az akcióra még vasárnap éjjel került sor, azonban a hírt csak később sikerült megerősíteni. Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó egy videót is közzétett az akcióról.

    Hétfő délután aztán megjelent egy felvétel arról is, hogy mi maradt a raktárból. A CNN-nek a videón látható helyszínt korábbi felvételek alapján sikerült azonosítania.

    A csapást vélhetően Tocska–U- vagy Szmercs-rakétával hajtották végre. A fegyverraktár mellett legalább 15 szállítójármű és két Grad-rakétarendszer is megsemmisült.

    A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség azt állította, hogy a novoajdari akcióban több mint húsz lakóház megsemmisült, valamint „egy raktár is, amelyben műtrágya volt”. Szerhij Hajdaj kormányzó tagadta, hogy a támadással lakóépületeket is megsemmisítettek volna.

  • Visszatér az ukrán fővárosba, Kijevbe Belgium diplomáciai képviselete – mondta Sophie Wilmès külügyminiszter a Brussels Timesnak.

    A miniszter hozzátette: Belgium továbbra is támogatja Ukrajnát, és felgyorsítja a katonai felszerelések szállítását az Európai Unió harmadik, 500 millió eurós támogatásának keretében.

    A belga nagykövetség az orosz–ukrán háború kezdete után nem sokkal, márciusban hagyta el a várost és evakuálta a teljes személyzetét biztonsági okokból.

  • Legalább tízezer civil halt meg a háború kezdete óta a dél-ukrajnai kikötővárosban, Mariupolban – tájékoztatta a város polgármestere az AP hírügynökséget.

    Vadim Bojcsenko elmondta: a holttesteket az utcákon „szőnyeggel takarták le”. Arról is beszélt, hogy a történtek ellenére is még mindig 120 ezer civil él Mariupolban, akiknek azonnali élelmiszerre, vízre és gyógyszerre van szükségük.

    A polgármester állítása szerint több olyan bejelentést is kapott, miszerint az oroszok összegyűjtik a holttesteket, amiket egy bevásárlóközpont nagy méretű hűtőszekrényében tárolnak – számolt be a BBC.

  • Az ukrajnai háború elől április 11-én 632 ember, köztük 286 gyermek érkezett Budapestre vonattal – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

    A hatóságok a különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK-csarnokba. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken hét ember, köztük három gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

  • Volodimir Zelenszkij egyik főtanácsadója szerint mintegy 150 000 lakos hagyhatja el Mariupolt, miután az ukrán tárgyalófelek biztosították a biztonságos átjárást – számolt be az Independent.

    A mariupoli evakuációs járatok 150 000 lakosnak teszik lehetővé, hogy elhagyják az ostromlott kikötővárost, miután a tárgyalóknak sikerült biztonságos átjárást biztosítaniuk

    – mondta Zelenszkij vezető tanácsadója.

  • Hétfő este ismét jelentkezett Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök felhívásában ezúttal arra figyelmeztetett, hogy Oroszország vegyi fegyvert vethet be Ukrajnában, amiért szigorú szankciók bevezetését kérte – adta hírül az MTI.

    Hétfőn olyan meg nem erősített jelentések láttak napvilágot, amelyek szerint vegyi fegyvereket használtak az orosz erők Mariupolban.

    Ezt a legnagyobb komolysággal kezeljük

     – közölte hétfőn este Zelenszkij. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy az oroszok használtak volna vegyi fegyvereket.

    Szeretném emlékeztetni a világ vezetőit, hogy már megvitattuk a lehetőséget, hogy az orosz hadsereg vegyi fegyvereket vet be. Ez már akkor azt jelentette, hogy az orosz agresszióra sokkal keményebben és gyorsabban kell reagálni

    – tette hozzá.

  • Jó reggelt, köszöntjük kedves olvasóinkat!

    Indul az Index keddi hírfolyama, melyben beszámolunk az orosz–ukrán háború fejleményeiről. Hétfői percről percre frissülő hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.

    Tartsanak velünk ma is, hogy elsőként értesüljenek a háború legfrissebb híreiről.

Rovatok