A finn és a svéd miniszterelnök stockholmi egyeztetésének középpontjában egyértelműen a megváltozott észak-európai geo- és katonapolitikai helyzet állt, illetve az, hogy a két állam miként tudja összehangolni gondolkodását az esetleges NATO-felvétel ügyében.
A svéd és a finn kormányfő tájékoztatója általánosságokkal kezdődött, majd akkor vált érdekessé, amikor az újságírók kérdezhették a politikusokat. Míg Sanna Marin finn miniszterelnök elmondta, hogy Finnországban országos vita kezdődik arról, hogy az orosz–ukrán háború fényében kérje-e felvételét az északi állam a NATO-ba és ezt a vitát parlamenten belül kezdik meg, addig kollégája, Magdalena Andersson azt részletezte, hogy a svéd parlamenti pártok között már meg is kezdődött az egyeztetés ebben a kérdésben.
Újságírói kérdésre, mely szerint,
ha lefuttatták ezeket a politikai egyeztetéseket, akkor elismerik-e, hogy májusban már a finnek, júniusban pedig a svédek is kérhetik felvételüket a nyugati katonai tömbbe,
majd pedig egy rendkívüli júniusi NATO-csúcson a tagállamok határozhatnak a kérésekről, a két miniszterelnök vonakodó, óvatos, kimért válaszokat adott. Egyikük sem mondta ki, hogy létezik ilyen menetrend, csak azt hangsúlyozták, hogy minden lehetőséget számba véve, alaposan mérlegelve az előnyöket és hátrányokat döntenek majd.
A finn kormányfő kijelentése, miszerint nem akarnak védtelenek maradni, mint Ukrajna, jól jelzi, hogy merre tart a gondolkodás, és hogy mennyire sürgető a dolog. Ugyanezt a svéd miniszterelnök azzal fejelte meg, hogy az időhúzás ellenük dolgozna, hiszen szeptemberben parlamenti választások lesznek Svédországban, tehát egyértelmű, hogy az előtt meg kell születnie a döntésnek.
Mindeközben Oroszország folyamatosan jelezte, hogy a NATO-bővítését nem tolerálja, és Putyin elnök szóvivője nemrégiben úgy fogalmazott, hogyha az északi-európai államok közül valamelyik csatlakozik a katonai tömbhöz, akkor azt a helyzetet majd „kiegyensúlyozzák” – jelentsen is ez bármit.
1340 kilométer hosszú a közös orosz–finn határ. Az ország 1917-ben kiáltotta ki függetlenségét és elszakadt Oroszországtól, amely éppen a bolsevik forradalom miatt süllyedt teljes káoszba. Újabb fegyveres konfliktust 1939 végén hozott a téli háború, akkor már a Szovjetunióval. A finn területek mintegy 10 százalékát vesztették el, de megőrizték függetlenségüket, és mivel súlyos veszteségeket okoztak a Vörös Hadseregnek, ezért a szovjetek nem erőltették a további konfrontációt.
A hidegháború idején a finnek semlegességet hirdettek, elsősorban azért, hogy távol tartsák a szovjeteket. A hivatalos finn külpolitika aktív semlegességként fogalmazta meg ezt a hozzáállást, de idővel sok bírálat érkezett, mert Moszkva nézetei szépen lassan beszivárogtak a finn politikába, amit végül nyugati elemzők „finnlandizációnak” neveztek el.
Finnország volt miniszterelnöke, Alexander Stubb, a maga idején nagyon favorizálta az esetleges csatlakozást a NATO-hoz, ma úgy véli, hogy ez már egy előre eldöntött dolog. 2022 januárjában a mostani kormányfő – Sanna Marin – még azt mondta a lehetőségről, hogy nagyon valószínűtlen. Viszont Oroszország lépése, amellyel megindította végül a háborút Ukrajna ellen, megfordította a közhangulatot. Míg az év elején a finnek 20-30 százaléka támogatta az esetleges NATO-csatlakozást, addigra ez az arány már jóval 50 százalék fölé ment áprilisban.
Svédországnak nincs közös határa Oroszországgal, viszont övék Gotland szigete a Balti-tengeren, ez pedig roppant sebezhetővé teszi a svédeket, ha kitör egy fegyveres konfliktus. Gotland azért kulcsfontosságú, mert onnan ellenőrzés alatt lehet tartani Észtország, Lettország, Litvánia és Finnország légterét és tengeri közlekedését egyaránt.
A hidegháború után a svéd kormány annyira szilárdnak tartotta a Moszkvához fűződő kapcsolatait, hogy Gotland fegyvermentesítése mellett döntött, a szigetről 2005-ben távozott az utolsó katona. Viszont Grúzia 2008-as lerohanása, majd a Krím annektálása 2014-ben már óvatossá tette az akkori svéd vezetést. De csak 2016-ban döntöttek végül úgy, hogy remilitarizálják Gotlandot, azaz jelentős katonai erőt vezényelnek vissza a szigetre.
Robert Dalsjo, a svéd védelmi kutatási központ igazgatója úgy véli, hogy
a svédek mára rájöttek, könnyen ugyanolyan helyzetben találhatják magukat, mint most Ukrajna. Hatalmas a nemzetközi szimpátia irányukba, de katonai segítséget nem kapnak."
Nem véletlen, hogy a héten a kormányzó svéd szociáldemokraták megváltoztatták véleményüket, és már nem ellenzik az esetleges NATO-csatlakozást.
Finnország már egy ideje szorosan együttműködik a NATO-val, illetve az amerikai hadsereggel. Ugyanakkor egy külső támadás esetén senki nem védené meg, mert nem tagja a katonai tömbnek, így nem vonatkozik rá az 5-ös cikkely. A szerződő felek az 1949-es alakuláskor ebben a cikkelyben kötötték ki, hogy „amennyiben az egyikük vagy többjük ellen (…) intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek és (…), annak elhárítására közösen lépnek fel”.
A Helsingen Sanomat finn napilap parlamenti képviselők között folytatott áprilisi közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy a 200 képviselő fele támogatja Helsinki esetleges csatlakozási kérelmét a NATO-hoz, és mindössze tizenketten ellenzik. A többiek egyelőre nem döntötték el, hogy milyen álláspontra helyezkedjenek.
Ha érkezik esetleges kérés a két állam felől, akkor a felvételt mind a 30 tagországnak ratifikálni kell, és ez a folyamat néhány hónapig, vagy akár egy évig is eltarthat – írja összefoglalójában a Deutsche Welle.
(Borítókép: Finn katona Leipheimben, Németországban 2006. november 21-én. Fotó: Andreas Rentz / Getty Images)