Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk hajléktalan, a barátainál alszik

2022. április 18., hétfő 22:05

Nincs saját háza, ezért a barátainál húzza meg magát – mondta magáról Elon Musk milliárdos legújabb interjújában.

Mint megírtuk, Musk – aki jelenleg a világ leggazdagabb embere – nemrég vásárolta fel a Twitter közösségi portál egy jelentős hányadát, majd nem sokkal később már azt mondta, hogy akár az egészet megvenné.

 Ehhez képest mostani interjújában azt mondta magáról, hogy 

nincs saját lakása, ezért mindig valamelyik barátjánál alszik a kanapén.

Ami a lakhatását illeti, Elon Musk még 2020 májusában írta ki a Twitteren, hogy minden ingatlanjától megválik, és még saját háza sem lesz. A milliárdos utóbb azt mondta, hogy még a kedvenc ingatlanát, a „különleges helyet” is eladja. Viszont a Business Insider 2021 augusztusában úgy értesült, hogy Elon Musk valójában egy 50 ezer dollár értékű, kisebb ingatlanban él, amelyet a SpaceX-től bérel.

A Bloomberg becslése szerint Elon Musk körülbelül 251 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik, és emiatt – a társadalmi egyenlőtlenségek fényében – már többen is kritizálták őt az amerikai törvényhozók közül, például Bernie Sanders és Elizabeth Warren is. Ez a téma a mostani interjúban is előkerült.

Igen, ez tényleg problémás lenne, ha évente dollármilliárdokat költenék a saját fogyasztásomra, de ez nem így van

mondta erre Elon Musk, azt állítva, hogy nincs jachtja, és nyaralni sem szokott.

Az egyetlen kivétel ez alól a magánrepülőgépem, de ha az nem volna, akkor kevesebb időm lenne a munkára

– magyarázta a milliárdos. Az interjúban arról is beszélt, hogy ha a Twitter elutasítja a 43 milliárd dolláros vételi ajánlatát, arra az esetre is „van egy B terve”. Azt ugyanakkor nem fejtette ki, hogy ez miben állna.

(Borítókép: Elon Musk 2020. szeptember 3-án. Fotó: Maja Hitij/Getty Images)

Rovatok