Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oroszország bejelentette, hogy a Moszkva cirkáló legénységének 27 tagja eltűnt, egy katona pedig meghalt. Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint

    az április 13-i tűzvész következtében a Moszkva rakétacirkáló súlyosan megsérült a lőszerek felrobbantása miatt. A legénység tűzoltási kísérletei nem voltak sikeresek. A hajóért folytatott küzdelem alatt egy szolgálatot teljesítő katona meghalt, a legénység további 27 tagja pedig eltűnt.

    Mint írják, a hajón tartózkodó további 396 embert evakuálták a térségben tartózkodó Fekete-tengeri Flotta hajóira, és Szevasztopolba szállították.

    Megjegyezték azt is, hogy az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma minden szükséges támogatást és segítséget megad az elhunytak és az eltűntek családjainak és barátainak.

    Az osztály közölte, hogy a Moszkva cirkáló tisztjeinek többsége továbbra is a Fekete-tengeri Flotta szolgálatában áll majd – írja a TASZSZ.

  • Köszöntjük kedves olvasóinkat!

    Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.

Rovatok