Egy ír házaspár a birtokában álló, XV. századi kastélyban szállásolt el ukrán menekülteket – írja a Szabad Európa. A kastélyban élő menekültekkel már a Deutsche Welle is videós riportot készített:
Az Írország nyugati részén lévő, négyemeletes Ballindooley-kastély a házaspár második otthona volt, ugyanis Madridban élnek. A férfi, Barry Haughian a háború kitörése után a Facebookon ajánlotta fel a kastélyt, majd Lengyelországban találkozott tizenegy menekülttel, és elvitte őket a kastélyba, ahol később csatlakozott hozzájuk felesége és két tizenéves gyermeke is.
Most hétről hétre jobb… Látjuk, ahogy lekerül a teher a vállukról. Folyamatosan jönnek hozzánk olyanok, akik segíteni próbálnak rajtuk
– mondta a férfi. Írországba már 23 ezer ukrajnai menekült érkezett, de a kormány szerint a számuk akár meg is négyszereződhet a következő hónapokban.
Oroszország bejelentette, hogy a Moszkva cirkáló legénységének 27 tagja eltűnt, egy katona pedig meghalt. Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint
az április 13-i tűzvész következtében a Moszkva rakétacirkáló súlyosan megsérült a lőszerek felrobbantása miatt. A legénység tűzoltási kísérletei nem voltak sikeresek. A hajóért folytatott küzdelem alatt egy szolgálatot teljesítő katona meghalt, a legénység további 27 tagja pedig eltűnt.
Mint írják, a hajón tartózkodó további 396 embert evakuálták a térségben tartózkodó Fekete-tengeri Flotta hajóira, és Szevasztopolba szállították.
Megjegyezték azt is, hogy az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma minden szükséges támogatást és segítséget megad az elhunytak és az eltűntek családjainak és barátainak.
Az osztály közölte, hogy a Moszkva cirkáló tisztjeinek többsége továbbra is a Fekete-tengeri Flotta szolgálatában áll majd – írja a TASZSZ.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.