Egy huszonéves német önkéntes „Fritz” álnéven adott a Kronen Zeitungnak interjút, amelyben elmondta, hogy miként élik meg társaival a háborút.
Azt mondta: nemrég tért vissza Kijevbe társaival Mariupol közeléből, és hamarosan ismét Ukrajna déli részére küldik őket amerikai és kanadai önkéntesekkel együtt.
Nem sokat akarok mondani magáról a műveletről. Nagy vonalakban annyit mondhatok: rengeteg dolgunk volt az orosz tankokkal
– mondta, majd hozzátette azt is, hogy gyalogos katonaként ő csak a történések egy részét látja át.
Úgy lehet ezt elképzelni, hogy ott ülünk a fronton, és a harc nagy részét a tüzérség végzi, a lövegek állandóan tüzelnek. Ha abbahagyják a tüzelést, akkor indulunk elfoglalni a falvakat, vagy hasonló
– fogalmazott az önkéntes.
Elmondta azt is, hogy fizetést nem kap a szolgálatért, és biztosítása sincs. Katonai kiképzésen átesett ugyan, de zsoldosnak már nem minősül, mivel ahhoz több feltételnek kellene megfelelnie (többek közt szerződést kellett volna kötnie az ukránokkal).
De az oroszok ebben nem tesznek különbséget, számukra minden külföldi zsoldos, így én is az vagyok. Ha elkapnak, akkor ott helyben agyonlőnek
– mondta Fritz.
Az önkéntes arról is beszámolt, hogy ők rendszerint csak kevés felszerelést, gyakran improvizált vagy ukránoknak külföldről adományozott sisakokat és golyóálló mellényeket kapnak (ő saját pénzből vett magának felszerelést).
A Kalasnyikovok viszont jó állapotban vannak, van elég lőszer is. Amerikai M4-es gépkarabélyokat itt-ott látni lehet, de szinte mindenki Kalasnyikovot használ itt
– fogalmazott az interjúban, majd azt is hozzátette, hogy a nyugati fegyverszállítmányok – elsősorban a tankelhárító és légvédelmi fegyverek – nagyon sokat segítenek az ukránoknak.
A katona arról is beszámolt, hogy egy alkalommal az oroszok egy RPG-rakétavetővel lőttek rájuk egy épületben, ennek következtében egy társa meghalt, és ő maga is égési sérüléseket szenvedett. Arról, hogy miként élik meg az eseményeket, és hogyan dolgozzák fel azokat, azt mondta:
Ez egy nagyon intenzív élmény, olyan, mint egy film. A feldolgozása később történik, leginkább már otthon.
„Eddig jól érzem magam, de ha a visszatérés után poszttraumás stressz szindrómás leszek, akkor bajban leszek, mert nem számíthatok arra a segítségre sem, amelyet a német hadsereg ilyenkor rendszerint nyújt. Akkor saját pénzből kell majd pszichológiai segítséget keresnem” – mondta az interjú végén.
Oroszország bejelentette, hogy a Moszkva cirkáló legénységének 27 tagja eltűnt, egy katona pedig meghalt. Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint
az április 13-i tűzvész következtében a Moszkva rakétacirkáló súlyosan megsérült a lőszerek felrobbantása miatt. A legénység tűzoltási kísérletei nem voltak sikeresek. A hajóért folytatott küzdelem alatt egy szolgálatot teljesítő katona meghalt, a legénység további 27 tagja pedig eltűnt.
Mint írják, a hajón tartózkodó további 396 embert evakuálták a térségben tartózkodó Fekete-tengeri Flotta hajóira, és Szevasztopolba szállították.
Megjegyezték azt is, hogy az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma minden szükséges támogatást és segítséget megad az elhunytak és az eltűntek családjainak és barátainak.
Az osztály közölte, hogy a Moszkva cirkáló tisztjeinek többsége továbbra is a Fekete-tengeri Flotta szolgálatában áll majd – írja a TASZSZ.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.