Index Vakbarát Hírportál

Mától megszűnik a maszkviselési kötelezettség az európai légijáratokon

2022. május 16., hétfő 07:30

A száj és az orr eltakarására alkalmas maszk viselése már nem kötelező az európai repülőtereken és a repülőkön. Az előírást a koronavírus-járvány megfékezése céljából vezették be.

Nem kell arcmaszkot viselni a repülőtereken és a járatokon Európában – közölte még a múlt hét derekán az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége, az EASA és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, az ECDC.

Az intézkedés feloldása május 16-tól hatályos – emlékeztetett a Deutsche Welle. A hatóságok azonban hangsúlyozzák, hogy a koronavírus terjedésének megállítására továbbra is a maszk az egyik leghatékonyabb eszköz.

„Az arcmaszkot már nem kell minden esetben kötelezővé tenni a légi közlekedés során. A rendelkezés igazodik a nemzeti hatóságoknak a tömegközlekedéssel kapcsolatos változó rendelkezéseihez Európa-szerte” – áll az EASA közleményében.

„Mindannyiunk megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy végre elérkeztünk a járvány olyan szakaszába, amikor enyhíthetjük az egészségügyi biztonsági intézkedéseket” – jelentette ki az EASA ügyvezető igazgatója.

Sok utasnak és a légi személyzetnek egyaránt régi vágya, hogy a maszkok többé ne legyenek kötelező elemei a légi közlekedésnek. Most ennek a folyamatnak a kezdeténél tartunk

– tette hozzá Patrick Ky.

Olaszország, Franciaország, Bulgária és más európai országok már enyhítették vagy megszüntették a járványügyi korlátozásokat.

Több amerikai légitársaság már áprilisban bejelentette, hogy a továbbiakban nem szükséges az arcot eltakaró maszk viselete a fedélzeten, miután egy floridai szövetségi bíró úgy döntött, hogy a tömegközlekedési eszközökre vonatkozó előírás jogellenes.

Korábban több utas is kifogásolta a maszkviselési kötelezettséget, sőt olyan is akadt, akit leparancsoltak a gépről. Egy magyar házaspárt az Egyesült Államokban például azért, mert kétéves kislányuk nem volt hajlandó maszkot viselni.

Egy ír utas egy New Yorki-i járaton súlyos büntetésre számíthatott azok után, hogy felszólításra sem volt hajlandó felvenni a maszkját, ráadásul ezután egy másik utast megdobott egy fémből készült italdobozzal, fejbe is ütötte, majd az egyik stewardess előtt letolta a gatyáját is, és megvillantotta a hátsóját.

Tavaly az Alaska Airlines légitársaság kitiltotta járatairól Lora Reinboldot. Az állami szenátor ugyanis többszöri felszólítás dacára sem volt hajlandó maszkot viselni.

Bár a maszk viselése már nem kötelező minden helyzetben, fontos szem előtt tartani, hogy a fizikai távolságtartással és az alapos kézhigiéniával együtt ez az egyik legjobb módszer a fertőzés terjedésének csökkentésére

– figyelmeztetett Andrea Ammon, az ECDC igazgatója.

Ezzel összhangban az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ azt ajánlja a légitársaságoknak, hogy ösztönözzék az utasokat a maszk használatára azokon a járatokon, amelyek olyan célállomásokra érkeznek vagy onnan indulnak, ahol a tömegközlekedésben továbbra is kötelező a maszk viselése.

Meghurcolták a Budapestre induló zsidókat

Napokkal a maszkviselési kötelezettség eltörlése előtt a Lufthansával New Yorkból Budapestre utazó zsidók tucatjait alázták meg a frankfurti repülőtéren, és több mint száz utast nem engedtek átszállni a magyarországi járatra.

Mindannyian május 4-én indultak útnak a John F. Kennedy nemzetközi repülőtérről. A 49 éves brooklyni David Landau a feleségével utazott üzleti osztályon, a Frankfurtba tartó 401-es járaton.

Landau szerint – akit a Washington Post idézett – a pilóta bejelentette, hogy a légiutas-kísérőket „frusztrálták” azok az utasok, akik nem voltak hajlandóak eleget tenni a kötelező maszkviselés követelményének, ráadásul sokan elfoglalták a folyosókat, hogy imádkozzanak. A pilóta előre figyelmeztette az utasokat, hogy azok, akik nem engedelmeskednek a személyzetnek, problémákkal fognak szembesülni a csatlakozó járatukon – mondta Landau.

Több zsidó utas szerint a Lufthansa diszkriminálta őket. A német parlament egyik tagja vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

Alig harminc utast engedtek felszállni a budapesti járatra, míg a kitiltott utasok egy csoportja – sokan közülük az ultraortodox zsidók fekete fejfedőjét, kipát viseltek, vagy zsidó hangzású nevük volt – arra kényszerültek, hogy más járaton érjék el úti céljukat.

„Ha a vádak igaznak bizonyulnak, annak következményei lesznek” – reagált a német Zöldek tagja a Bundestagban. Marlene Schönberger feladata az antiszemitizmus elleni küzdelem.

„Zsidókat kizárni egy járatról azért, mert azonosíthatón zsidók voltak, botrányos. Kivált a német cégektől várom el, hogy tisztában legyenek az antiszemitizmussal” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítását megosztó tweetjében.

Sollten sich die Berichte erhärten, muss das Konsequenzen haben. Jüdinnen*Juden von einem Flug auszuschließen, weil sie als jüdisch erkennbar waren, ist ein Skandal. Besonders deutschen Unternehmen erwarte ich ein Bewusstsein für Antisemitismus.https://t.co/cVIp0qldlE

— Marlene Schönberger, MdB (@lime_green_leni) May 9, 2022

Miközben a nagy amerikai légitársaságok már nem teszik kötelezővé a maszk viselését, a német Lufthansa légitársaság megkövetelte, hogy az utasok és a személyzet orvosi maszkot viseljen a járatokon az előírás megszüntetéséig.

(Borítókép: Utasfelvétel a frankfurti repülőtéren 2022. március 15-én. Fotó: Ben Kilb / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok