Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a börtönből Amerika leggyűlöltebb emberét

2022. május 19., csütörtök 21:27

A „Pharma Bro” néven elhíresült egykori gyógyszeripari vezető, Martin Shkreli idő előtt szabadult a börtönből, és egy rehabilitációs intézetbe került, miután hétéves büntetéséből kevesebb mint öt évet letöltött.

Mint azt megírtuk, a korábbi menedzser azzal szerzett kétes hírnevet magának, hogy 2015-ben a startup cége megvásárolta annak a Daraprim nevű gyógyszernek a forgalmazási jogait, amelyet csecsemők és legyengült immunrendszerű, javarészt AIDS-es betegek fertőzéseinek kezelésére használnak immár 62 éve. Ezután a tabletták darabjának árát 13,5 dollárról (5000 forintról) 750 dollárra (270 ezer forintra), vagyis ötvenötszörösére emelte fel. Ezt egyébként teljesen legálisan tette.

Shkreli trollszerű, hencegő viselkedését – és a szinte letörölhetetlen vigyorát – még Trump is gusztustalannak nevezze.

Shkreli hétéves büntetése egy részének letöltése után szabadult egy pennsylvaniai börtönből, ezután egy „közösségi elzárási” programba helyezik át − erősítette meg az Insidernek az amerikai büntetés-végrehajtási hivatal.

A tervek szerint szeptember 14-én engedik ki végleg a szövetségi őrizetből.

Amíg a rehabilitációs intézetben tartózkodik, arra biztattam Shkreli urat, hogy ne tegyen további nyilatkozatot, és sem ő, sem én nem fogunk jelenleg további megjegyzéseket tenni 

− mondta ügyvédje, Benjamin Brafman a lapnak.

Shkreli szerdán egy szelfit posztolt a Facebook-oldalára a következő felirattal:

A valódi börtönből könnyebb kijutni, mint a Twitter-börtönből.

Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy 2017-ben felfüggesztették a platformról, mert zaklatott egy újságírót.

Végül piramisjáték miatt ítélték el 

Shkrelit végül csalásért ítélték el. Egyfajta piramisjátékot üzemeltetett: egy sor rossz befektetés után a befektetőket különféle, direkt erre a célra létrehozott cégekből fizette ki, készpénzzel. Nyolc vádpontból háromban bűnösnek találták, annak ellenére, hogy ügyvédje az a Benjamin Brafman volt, aki sikeresen megvédte Dominique Strauss-Kahnt, az IMF vezérét a szexuális zaklatás ügyében.

A tárgyaláson több különféle vélemény is elhangzott Shkreliről: egyesek autista zseninek tartották, mások beszámolója szerint egy szélhámos, akinek egy szavát sem érdemes elhinni.

Az ítélet után 5 millió dollár óvadék ellenében akár szabadlábon várhatta volna annak jogerőre emelkedését, az opciót azonban egy szövetségi bíró nem sokkal később visszavonta, miután az üzletember – állítólag csak tréfából – ötezer dollárt ajánlott fel annak, aki szerez neki egy hajtincset Hillary Clintontól.

A férfi arról is elhíresült, hogy egy liciten ő vásárolta meg a Wu-Tang-Clan Unce Upon a Time in Shaolin című albumát, amelyből összesen egy darab készült a világon. A Forbes szerint Shkreli 2 millió dollárnál valamivel nagyobb ajánlata volt a legmagasabb, és már 2015 májusában megvette az aranyozott dobozban tartott, 147 oldalas, bőrkötéses könyvvel ellátott, 31 számos nagylemezt, amely a következő 88 évben nem kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Élete végéig kitiltották a gyógyszeriparból

Végül idén év elején a gyógyszerügy miatt versenyellenes magatartásért emeltek vádat ellene. Egy New York-i kerületi bíróság helybenhagyta a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és hét állam ügyésze által indított eljárást.

A bíró megállapította, hogy Shkreli megsértette az állami és szövetségi trösztellenes törvényeket. Ennek révén korábbi cége, a ma már Vyera Pharmaceuticals néven ismert vállalat 64,6 millió dollár többletprofitra tett szert a Daraprim értékesítéséből.

A tárgyalás alatt kiderült: Shkreli irányítása alatt a Vyera megváltoztatta a gyógyszer forgalmazásának módját, és gátolta a versenyt a generikus, vagyis az ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerpiacon. A fogyasztóknak kárt okozott az áremelés, valamint a választék hiánya.

A szövetségi bíróság Shkrelit a trösztellenes törvények megsértéséért élete végéig kitiltotta a gyógyszeriparból. A törvényszék az ítélet nyomatékosításaként 64,6 millió dolláros, több mint 20 milliárd forintnak megfelelő pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az albán–horvát származású, de az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú volt gyógyszeripari vezetőt.

Rovatok