Az ukrán energiaügyi minisztérium tanácsadója alig burkolt fenyegetést fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben amiatt, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Unió oroszok elleni olajembargóját. Olena Zerkal azt mondta: „bármi megtörténhet” azzal a kőolajvezetékkel, amelyen keresztül Magyarország az orosz olajat kapja, és szerinte „nagyon is helyes lenne”, ha történne ott valami.
Az ukrán politikus a Kyiv Security Forum nevű szervezet egyik online konferenciáján beszélt. Olena Zerkal azt mondta: Magyarország kihasználja az Ukrajna ellen folyó háborút.
Magyarország kihasználja a helyzetet, erre pedig mi és az Európai Unió lehetőséget adunk nekik. Napról napra nő az étvágyuk az uniós források iránt. Úgy érzik, hogy olyan időket élünk, amikor bármit követelhetnek azért cserébe, hogy ne veszélyeztessék az európai egységet
– fogalmazott Olena Zerkal.
Ezután azzal folytatta, hogy szerinte ez ellen Ukrajnának fel kellene lépnie, és ehhez van is egy eszköz a kezükben: a Barátság kőolajvezeték. Olena Zerkal kiemelte, hogy ennek a vezetéknek az egyik mellékágán szállítják az orosz olajat Magyarországra, és azt mondta, hogy azzal
bármi megtörténhet. És én úgy vélem, hogy nagyon is helyes lenne, ha történne valami. Azt viszont a kormánynak és az elnöknek kell eldöntenie, hogy olyan nyelven akarunk-e beszélni Orbánnal, amilyen nyelven ő beszél az Európai Unióval, hogy készen állunk-e erre
– fogalmazott.
Az olajembargó kérdése már hetek óta napirenden van. Az uniós vezetők és a tagországok képviselői már hetek óta győzködik a magyar kormányt, amely viszont anyagi kárpótlást, több év haladékot és garanciákat kérne azért cserébe, hogy visszavonja a döntést megakadályozó vétóját.
Az uniós politikusok eltérő véleményeknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy lesz-e megállapodás a kérdésben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán azt mondta, hogy szerinte a jövő hétig biztosan nem. Ezzel szemben Mark Rutte holland miniszterelnök csütörtökön már úgy vélekedett: Magyarország most még tiltakozik, de a jövő héten elfogadja az olajembargót.
Az embargó helyett időközben azt is felvetődött már, hogy magasabb vámokkal sújtanák orosz olajimportot, több szakértő szerint ez Európa számára egy egyszerűbb és jobb megoldás lenne. Lehetséges megoldás az is, hogy Magyarország nélkül fogadná el a többi uniós ország az olajembargót, de hogy ez a gyakorlatban milyen módon valósulhatna meg, az még kérdéses.
Az orosz–ukrán konfliktus pénteki percről percre közvetítését ide kattintva követheti nyomon.
(Borítókép: Olena Zerkal 2015. október 13-án. Fotó: NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)