Index Vakbarát Hírportál

A WHO sem tudja, hogy világjárványhoz vezethet-e a majomhimlő

2022. május 30., hétfő 21:22

Huszonegy megerősített majomhimlős fertőzést észleltek az év eleje óta Nigériában, egy ember meghalt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínű, hogy a majomhimlő-megbetegedések világjárvánnyá szélesednek.

A Nigériai Betegellenőrzési Központ (NCDC) közölte, hogy 66 gyanús esetet jelentettek kilenc tagállamból, valamint Abujából, a fővárosból. Ebből 21 esetben a majomhimlő vírusa fertőzött. Egy negyvenéves, vesebántalmaktól szenvedő férfi elhunyt.

Nigériában, Afrika legnépesebb országában magas a majomhimlő-fertőzésnek kitettség kockázata, de a betegség egészségügyi következményei viszonylag enyhék.

A jelenlegi helyzet sem az országban, sem a világban nem mutat jelentős veszélyt, amely súlyos lefolyású betegséget vagy magas halálozási arányt okozhatna

– közölte az NCDC.

A WHO szerint nem lesz újabb világjárvány

A majomhimlő, amelynek több esetét fedezték fel Európában és Észak-Amerikában, ritka afrikai betegség, amelyből a beteg általában spontán módon gyógyul meg. A vírus állati szervezetből terjed emberre. A betegséget, amelyet első ízben 1970-ben azonosítottak embernél a Kongói Demokratikus Köztársaságban, jelenleg tucatnyi afrikai országban tekintik endemikusnak, azaz kizárólag az adott helyhez kötődőnek – írja az MTI.

A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg fekete himlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak ellene.

Rosamund Lewis, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) vezető majomhimlő-szakértője hétfőn egy londoni tanácskozáson arról beszélt, hogy a WHO nem gondolja, hogy a majomhimlő Afrikán kívüli megjelenése világjárványhoz vezetne, azonban hozzátette:

továbbra sem világos, hogyan adják tovább a betegséget a tüneteket nem mutató fertőzöttek.

Arra a kérdésre, hogy a járvány átalakulhat-e pandémiává, Rosamund Lewis, aki a WHO Egészségügyi Vészhelyzeti Programjának technikai vezetője is, kijelentette: „Nem tudjunk, de nem hisszük”. Majd ismételten hangsúlyozta: „Jelenleg nem tartunk globális világjárványtól”.

Májusban több mint 300 majomhimlős fertőzöttet jelentettek, többségében Európából.

A WHO jelenleg azt vizsgálja, hogy a járvány minősíthető-e „nemzetközi aggodalomra okot adó lehetséges közegészségügyi veszélyhelyzetnek”. Egy ilyen veszélyhelyzet kihirdetése, mint történt az új típusú koronavírus által okozott Covid–19 vagy az Ebola esetében, felgyorsítaná a kutatást és a járvány féken tartásának finanszírozását.

Rovatok