Nagyobb kormányzati beavatkozásra van szükség, ha el akarjuk kerülni az energiabiztonsági és a klímaválság okozta katasztrófát. Európa túlságosan kitett az orosz energiahordozóknak, amit az ukrajnai háború tökéletesen mutat. Vannak azonban példák arra, hogy megfontolt kormányzati beavatkozással és fejlesztésekkel át lehet alakítani az ország energiaellátási portfólióját.
Oroszország ukrajnai inváziója nyomán a világ válaszúthoz érkezett. A cégvezetők egy része a deglobalizáció felgyorsulását hirdette meg, és megkongatták a vészharangot a stagflációval kapcsolatban. Az akadémikusok aggódnak a katonai erőszak visszatérése miatt, és üdvözlik a transzatlanti kapcsolatok megújulását. Az országok külpolitikájuk szinte minden aspektusát újragondolják, beleértve a kereskedelmet, a védelmi kiadásokat és a katonai szövetségeket is.
Ezek a drámai változások beárnyékolták a globális energiaellátási rendszer újabb átalakulását. Az elmúlt két évtizedben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének sürgető igénye fokozatosan átalakította a globális energiaellátási rendszert.
Az ukrajnai háború eredményeként az energiabiztonság ismét előtérbe került a klímaváltozással együtt. Ez a szemléletváltás átformálja a nemzeti energiagazdálkodást, az energiakereskedelmet és a tágabb értelemben vett globális gazdaságot.
Az országok egyre inkább a hazai energiatermelést és a regionális együttműködéseket helyezik előtérbe.
Az oroszok ukrajnai inváziója által kiváltott energiaválság az elmúlt fél évszázad legkomolyabb válságává válhat. Sok elemző végzett már összehasonlítást az 1970-es évek olajválságával, de vannak lényeges különbségek. Először is, a globális gazdaság kevésbé energiaigényes. A gazdasági növekedés meghaladta az energiafelhasználásét, így a világ már sokkal kevesebb energiát használ fel egységnyi GDP-re vetítve.
Manapság ráadásul sokkal több vállalat forgalmaz olajat világszerte, mint az 1970-es évek elején, amikor csak néhány cég irányította a világ olajkereskedelmének nagy részét. Ennek eredményeként az energiaellátási láncok ma már tartósabbak.
Oroszország nemcsak a világ legnagyobb olaj- és finomítottkőolajtermék-exportőre, hanem Európa meghatározó földgázszállítója is, valamint az atomerőművek energiaellátásához használt szén és alacsony dúsítású urán jelentős exportőre, nem is beszélve sok más nyersanyagról. Mivel a szén, a benzin, az olaj, a földgáz és más nyersanyagok ára rekordmagas,
az orosz energiaellátás megszakítása – akár Oroszország, akár Európa részéről – felgyorsítaná az inflációt, és recesszióhoz vezetne.
A globális energiaellátási rendszer már az előtt is veszélyben volt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntött, megtámadja Ukrajnát. Európa és a világ más részei energiatermelési kihívásokkal szembesültek, mivel az általuk termelt villamos energia egyre nagyobb része időszakos forrásokból, például nap- és szélenergiából származott. 2021-ben és 2022 elején a megugró földgázárak csődbe taszítottak egyes európai közműveket, és arra kényszerítették a kormányokat, hogy beavatkozzanak a lakossági energiaárak alakulásába.
A cseppfolyósított földgáz piacán tapasztalható zűrzavar, amely az ottani magasabb árak miatt egyre inkább Európa felé áramlott, arra késztette Ázsiát, hogy alternatív energiaforrások után nézzen. A szén lett a befutó ebben a tekintetben, amely a földgáz bőséges és viszonylag olcsó helyettesítője. Kína és más országok fokozták a széntermelést a globális energiahiány miatti növekvő feszültség közepette, ezzel levezetve a globális gázpiacokon a nyomás egy részét.
Ázsia megnövekedett széntermelése nélkül Európa kevésbé tudna megbirkózni az orosz gázveszteséggel,
de a szénre való nagyobb támaszkodás miatt annak ára is rekordmagasságokba emelkedett, így az alacsonyabb jövedelmű országok, például India és Pakisztán küzdenek energiaszükségleteik kielégítéséért a halálos áldozatokkal járó hőséghullámok közepette. A műtrágya előállításához használt földgáz magas ára miatt szintén nőnek az élelmiszerárak, amelyek az orosz és az ukrán mezőgazdasági export fennakadása miatt már eleve emelkedtek.
Európa sebezhető az orosz energiaexport fennakadásaival szemben. Az energiabiztonság eléréséhez az országoknak számos energiavásárlási lehetőségre, diverzifikált energiaellátásra és vészhelyzet esetén megfelelő tartalékokra lenne szükségük.
Mindez viszont nagyobb kormányzati beavatkozást igényel. A szabad piacgazdaságok gyakran jó munkát végeznek annak érdekében, hogy a fogyasztók többféle lehetőséggel rendelkezzenek az energia beszerzésére. Ha az ellátás egy helyen megakad, akár természeti katasztrófa, akár politikai instabilitás miatt, a szabadkereskedelem a rendkívül integrált és jól működő árupiacokon lehetővé teszi a vevők számára, hogy alternatívákat találjanak, és ezáltal elkerüljék a hiányt.
A jelenlegi európai energiaválság világossá teszi, az alternatív energiaforrásokra való átállás politikai, gazdasági vagy diplomáciai okokból csak akkor lehetséges, ha az infrastruktúra rendelkezésre áll az átálláshoz. A magánszektor nem ösztönzi az ilyen infrastruktúrákba való befektetést, mivel a fennakadások előre nem láthatóak, és a magánvállalatok nem viselik a társadalomra háruló teljes költséget az ebből eredő esetleges összeomlásokból. A kormányoknak tehát közbe kell lépniük.
Közel egy évtizeddel ezelőtt az ország felépített egy cseppfolyósítottföldgáz- (LNG-) terminált. A terminál lehetővé tette a balti állam számára, hogy csökkentse az orosz földgáztól való függőségét, és jobb árakat alkudjon ki a Gazprommal szemben.
Azonban a terminál kereskedelmi üzemeltetése önmagában nem fedezte volna annak költségeit, főleg, hogy sokszor jóval kapacitás alatt működött.
A terminál finanszírozása csak a litván kormány hitelgaranciáinak és egyéb támogatási formáinak köszönhető az Európai Beruházási Bank hitelei mellett. Az energiabiztonsági infrastruktúrába való befektetésről szóló döntés ma megtérül, lehetővé téve, hogy Litvánia legyen az első európai ország, amely Putyin ukrajnai inváziója után teljesen felhagy az orosz gáz importjával.
Németország cseppfolyósított földgázt is keres, hogy csökkentse az orosz gáztól való függőségét. Oroszország régóta Németország legolcsóbb földgázforrása, ami miatt Németország fokozatosan növelte az onnan importált mennyiséget, és 2021-re a felhasznált gáz több mint felét Oroszországból szerezte be.
Most, hogy orosz gáztól valamelyest függetlenedni tudjon, Berlin hárommilliárd eurót különített el LNG-terminál fejlesztésére. A vállalkozásoknak és a fogyasztóknak a jövőben többet kell fizetniük az energiáért, de a kormányzat megteremtette az infrastruktúrát, amely lehetővé teszi a sokszínűbb földgázszolgáltatói bázist.
Litvánia és Németország ezen lépései az Európai Bizottság azon közelmúltbeli erőfeszítéseire épülnek, hogy nagyobb versenyt biztosítsanak a gázpiacokon, és közvetlen finanszírozást nyújtsanak a csővezetékek fejlesztéséhez és a cseppfolyósított földgáz infrastruktúrájához. Ezek olyan befektetések, amelyek a magáncégeket önmagukban nem nagyon ösztönözték. Ennek eredményeként Európa földgázpiaca ma rugalmasabb, mint akkor, amikor Oroszország 2009-ben leállította a gázszállítást.
Léteznek azonban más válaszok is a válságra.
Spanyolország és Portugália a földgáz árának maximalizálását hagyta jóvá, ami a piaci árnak csak egy töredéke,
az Egyesült Államok Kongresszusának egyes demokrata politikusai pedig olyan intézkedést javasoltak, amely megtiltja az áremeléseket az elnök által kihirdetett nemzeti energia-vészhelyzetek idején.
Az ukrajnai háború egyik öröksége egy új energiaellátási rendszer lesz, amely Európából származik, de a globális gazdaság legtávolabbi területére is kisugárzik. Ezt az energiabiztonság és az globális felmelegedés elleni fellépés együttesen kívánja meg.
A kormányzatokra ebben a helyzetben sokkal nagyobb felelősség hárul, az ő visszafogott, mégis fokozott beavatkozásuk nélkül ugyanis a világ energiabiztonsági helyzetének romlása, valamint globális klímakatasztrófa elé kell hogy nézzünk.
(Borítókép: Egy cseppfolyósítottföldgáz- (LNG-) terminál Litvániában 2014. október 27-én. Fotó: Petra Malukas / AFP)