Index Vakbarát Hírportál

Csehek is vannak a múlt heti olaszországi földcsuszamlás áldozatai között

2022. július 7., csütörtök 15:53

Két cseh állampolgárt azonosítottak azok között, akik az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, a Marmolada lejtőin a múlt hétvégén történt jégcsuszamlásban veszítették életüket.

Mint azt korábban megírtuk, hegyomlás történt az olasz Alpokban található Marmolada-hegyen vasárnap délután, több ember is életét vesztette. A trentói ügyészség hétfőn közölte, hogy több mint húsz eltűntet keresnek az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának lejtőin. A földcsuszamlás idején egy nyolcfős magyar csoport is a térségben túrázott; az érintettek épségben megúszták az incidenst, és már haza is tértek Magyarországra.

Most Maurizio Fugatti, Trento autonóm megye kormányzója csütörtökön egy sajtótájékoztatón közölte, hogy két cseh állampolgárt azonosítottak az áldozatok között. Emellett azt is bejelentette Trento ügyészsége, hogy a hegyoldalon újabb holttestet találtak, amelyet drónok segítségével sikerült felkutatni.

Így tízre emelkedett az áldozatok száma.

Közülük ez idáig hatot sikerült azonosítani. Az azonosítottak között van két cseh állampolgár, akiket családtagjaik ismertek fel. A rokonokat a Cseh Köztársaság konzuli szolgálatának munkatársai kísérték a balesethez legközelebbi orvosszakértői intézetbe, ahol a halottak azonosítása zajlik.

Még mindig keresik az eltűnteket

További eltűnteket keresnek. Csütörtök reggeltől tizennégy mentőegység dolgozik a hegyszakaszon, kutyákat is használnak.

Több emberi maradványt, tárgyakat, ruházatot találtak.

Luca Zaia, Veneto tartomány elnöke az újságíróknak elmondta, hogy a teljes hegyszakasz tartós lezárását tervezik. Zaia megjegyezte, hogy a gleccser a mérések szerint 1910 óta folyamatosan olvad, és az utóbbi több mint száz év alatt tömege 45,5 százalékát veszítette el.

A Marmoladán található a Dolomitok legnagyobb jégtömbje. A közel kétszáz alpesi gleccsert megfigyelő olasz kutatóközpont számításai szerint a Marmolada jégtömbje 2040-re teljesen eltűnhet, ha a hőmérséklet emelkedése évről évre az eddigi ütemben folytatódik. A jégtábla a hét végén a Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén.

A vasárnap bekövetkezett jégcsuszamlást a rendkívül magas hőmérséklettel magyarázzák: szombaton csúcshőmérsékletet, 10 fokot mértek a Marmolada csúcsán. Egy olyan természeti katasztrófa történt, amely közvetlen összefüggésben van a globális felmelegedéssel.

Rovatok