Index Vakbarát Hírportál

Vegyi fegyvereket készült bevetni az Iszlám Állam Európában

2022. július 13., szerda 10:30

Az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi 2014 nyarán titkos találkozót hívott össze egy fegyverszakértővel, akinek tudását a terrorista vezér mindenképpen szerette volna kihasználni.

Vendége egy alacsony férfi volt, aki nemrég volt szabadlábon, miután éveket töltött amerikai és iraki börtönökben. Előtte azonban Szalih al-Szabawi egy elismert iraki tisztviselő volt: orosz képzettségű mérnök, aki egykor Szaddám Huszein kiterjedt vegyi fegyverarzenálját segítette kiépíteni − írta meg a The Washington Post.

Bagdadi azért találkozott az 52 éves Sabawival, hogy munkát ajánljon neki. Azt kérdezte tőle, hogy ha megfelelő felszereléssel és erőforrásokkal látják el, képes lenne-e ugyanilyen fegyvereket előállítani az Iszlám Állam számára? Sabawi válasza a találkozóról szóló későbbi hírszerzési jelentés szerint igen volt, képes lenne erre és még többre is.

Így kezdődött el az a terv, amelynek célja a vegyi és biológiai fegyverek legnagyobb arzenáljának létrehozása volt, amelyet valaha egy terrorista csoport összeállított. Hat hónapon belül Sabawi irányítása alatt az Iszlám Állam mustárgázt, valamint klórral töltött bombákat és rakétákat gyártott.

A legkönnyebb célpontot választották volna

Azonban Sabawi és Bagdadi ambíciói sokkal szélesebb körűek voltak az Iszlám Állam fegyverprogramjának újonnan nyilvánosságra hozott részletei szerint. A The Washington Post által megszerzett iraki kurd hírszerzési jelentések új fényt derítettek a terrorcsoporton belül Abu Malik néven ismert titokzatos alak, Sabawi szerepére, valamint az Iszlám Állam vezetőinek azon ambiciózus tervére, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek ki és használjanak Irakban és külföldön. 

Az ENSZ vizsgálatából, amely az Iszlám Állam több millió oldalnyi feljegyzését fésüli át, miközben bizonyítékokat keres a csoport háborús bűneire, szintén újabb információk derültek ki. Emellett több jelenlegi és volt amerikai tisztviselő a lappal folytatott háttérbeszélgetésekben először beszélt részletesen egy sürgősen tervezett katonai műveletről, amelyet 2015-ben az amerikai különleges műveleti erők hajtottak végre a kurd pesmerga (az iraki kurd régió fegyveres ereje és hírszerzése − a szerk.) ügynökök segítségével, hogy megöljék Sabawit és szétzúzzák a fegyverprogramot, mielőtt az elérte volna a megfelelő fejlettséget.

Az amerikai tisztviselők 2014-ben elektronikus megfigyelés útján szereztek tudomást arról, hogy Sabawi nagy hatású új fegyverek előállításán dolgozott, amelyekhez rendkívül kis adagban is halálos botulinumtoxint és ricint használt, miközben lépfene előállítását is tervezte. A botulinumtoxint, amely a botulizmus nevű betegséget okozó baktériumból előállított idegméreg, a hidegháború idején mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió potenciális fegyverként vizsgálta. A ricint, egy ricinusból kivont mérget a szovjetek politikai merényleteknél használták.

Sabawinak jelenlegi és korábbi amerikai hírszerzők szerint az volt a szándéka, hogy jelentős, többféle vegyi és biológiai anyagból álló tartalékot hozzon létre, amelyet katonai akciókban, valamint az európai nagyvárosok elleni terrortámadásokban használhatott volna fel.

Kifejezetten Nyugat-Európát vették célba

− mondta el egy magas rangú, az Iszlám Állam műveleteiről tájékozott amerikai hírszerzési tisztviselő. Több más amerikai és iraki tisztségviselőhöz hasonlóan ő is névtelenséget kérve beszélt a bizalmas megfigyelési műveletekből szerzett részletekről.

Tudjuk, hogy az amerikai katonai bázisok iránt is érdeklődtek, Európában vagy gyakorlatilag bárhol. Végső soron a legkönnyebb célpontot választották volna

− mondta el. 

Még időben sikerült felszámolni a hálózatot

Az amerikai elemzők és szakértők megjegyzik, hogy Sabawi a jelek szerint nem rendelkezett speciális képzettséggel a lépfene vagy a ricinhez hasonló biológiai toxinok terén, így valószínűleg több hónapos kísérletezésre lett volna szüksége ahhoz, hogy használható fegyvereket állítson elő. De 2014-ben, amikor az Iszlám Állam szilárdan ellenőrzése alatt tartotta Moszult és annak minden erőforrását, úgy gondolhatta, hogy bőven van ideje.

Miközben folytak a lehallgatások, az amerikai vezetésű koalíció megkezdte a harcot az Iszlám Állam által elfoglalt területek, köztük a 2017-ben teljesen felszabadított Moszul visszaszerzéséért. A vegyi fegyverek fenyegetésének elhárításával azonban nem lehetett várni. Az amerikai hírszerzőknek sikerült feltérképezniük, merre és mikor mozog a moszuli egyetemen lévő laboratóriumából a körülbelül hat mérföldre lévő, al-Mithaq nevű lakónegyedben található otthonába.

Egy 2015. január végi délutánon Sabawi egyik fia kíséretében hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor egy amerikai drón rakétatámadást intézett az autójuk ellen, és mindkét utast megölte. 

Ezután további támadások következtek, amelyek Sabawi laboratóriumainak és termelési központjainak hálózatát vették célba. A műveletet ismerő két amerikai hírszerző szerint a moszuli egyetem laboratóriuma bizonyult a legnehezebb célpontnak, mivel a campus egy sűrűn lakott városrészben van.

2016 végére az Iszlám Állam összes ismert vegyifegyver-létesítményét megsemmisítették, és a legtöbb magas rangú résztvevőt megölték vagy elfogták. Moszul néhány hónappal későbbi felszabadításával gyakorlatilag véget ért a program aktív szakasza.

Rovatok