Index Vakbarát Hírportál

A mexikói elnök hisz Julian Assange ártatlanságában

2022. július 19., kedd 16:42

Andres Manuel Lopez Obrador levélben fordult Joe Biden amerikai elnökhöz, amelyben Julian Assange WikiLeaks-alapító befogadását kérvényezte. A mexikói elnök már többször nyilvánosan szót emelt a bebörtönzött újságíró mellett.

Múlt hónapban bólintott rá Julian Assange kiadatására az Egyesült Királyság, amelynek következtében az Egyesült Államokba szállították volna vádemelésre. A vád: a WikiLeaks veszélybe sodorta az Egyesült Államok nemzetbiztonságát azzal, hogy bizalmas katonai és diplomáciai iratokat tett közzé. 

Levelet küldtem az elnöknek Assange-ról, amelyben kifejtettem, hogy nem követett el súlyos bűncselekményt, nem okozta senki halálát, nem sértette meg az emberi jogokat, élt a szabadságával, letartóztatása a szólásszabadság végleges megsértését jelentené

– mondta Lopez Obrador sajtótájékoztatóján. A politikus idén májusban tette közzé, hogy politikai menedékjogot szándékozik nyújtani Julian Assange-nak. A mexikói elnök már Donald Trumpnak is címzett egy levelet, amelyet Julian Assange védelmében írt, majd 2021-ben, Joe Biden elnökségének a kezdetén is megismételte ugyanezt. 

A mexikói elnök a múlt hónapban Assange-ot „korunk legjobb újságírójának” nevezte. A mexikói elnök határozott és lelkes kiállására részben magyarázatot adhat az, hogy a WikiLeaks olyan információkat is közzétett, amelyek a 2006-os mexikói elnökválasztáson az akkori elnök, Vicente Fox és utóda, Felipe Calderón által elkövetett csalásokról szóltak. Ezeket az információkat azóta sem cáfolta senki. 

A kémkedéssel gyanúsított ausztrál férfit már csaknem egy évtizede tartják fogva Londonban. Az Egyesült Államok hivatalosan 2019-ben emelt vádat ellene amiatt, hogy több százezer oldalnyi titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra. Kiadatása esetén az Egyesült Államokban akár 175 évnyi börtönbüntetésre is ítélhetnék.

Az újságíró kiadatása ellen már Ausztrália is diplomácia lépéseket akart tenni. 

Rovatok