Index Vakbarát Hírportál

Apja szerint Elon Musknak le kellene fogynia

2022. augusztus 2., kedd 08:16

A 76 éves Errol Musk húszperces interjúban elmondta, nem büszke milliárdos fiára, Elon Muskra, miközben a testvérét, Kimbalt „büszkeségének és örömének” nevezte. Számos témát érintettek, még Elon Musk étkezési szokásait is.

Arra a kérdésre, hogy büszke-e legidősebb fiára, a világ leggazdagabb emberéreErrol Musk így válaszolt:

Nem. Úgy értem, mi olyan család vagyunk, amely már hosszú ideje sok mindent csinál. Nem arról van szó, hogy hirtelen vágtunk volna bele bármibe.

A továbbiakban elmondta, hogy a Tesla-alapítóval és többi gyermekével, Kimballal és Toscával olyan helyekre utazott, mint Kína és az Amazonas, amikor még kisgyerekek voltak. Errol Musk hozzátette, sok helyen jártak és sok mindent csináltak együtt, „de Elon tényleg túltett a célon”.

Elon Musk apja szemében kisfiú

A 76 éves férfi, aki a hírek szerint elhidegült fiától, azt állította, hogy a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója nem olyan „boldog, mint amilyen szeretne lenni, mert úgy érzi, hogy le van maradva ahhoz képest, amit már el szeretett volna érni”.

Ahol most van, ott szeretett volna tartani öt évvel ezelőtt

– mondta Elon Muskról az édesapja. Errol a továbbiakban elmondta, hogy még mindig „kisfiúként” gondol a fiára, annak ellenére, hogy már elmúlt 50 éves.

Fogyókúrát javasolt fiának

A közelmúltban készült fotókról is kérdezték, amelyeken egy görögországi jachton egy pocakos Elon Musk látható póló nélkül.

Elon nagyon jól megtermett, nagyon erős testalkatú, de rosszul táplálkozik

– mondta, hozzátéve, hogy sikertelenül próbált fogyókúrás étrendkiegészítőket ajánlani fiának.

Errol Musk dicsérte második fiát, Kimbalt, aki az Independent szerint a Konyhaétterem Csoport társalapítója, és a fenntartható élelmiszeripar fontos szereplője. Apja elmondta, hogy Kimbalnak sikerült egyensúlyt teremtenie a munkahelyi és családi élet között, egészséges kapcsolatot ápol feleségével.

„Kimbalnak sikerült találnia egy lányt, aki művelt, azt hiszem, mesterdiplomája van. Most már házasok, és mindenhová vele tart” – méltatta fia választását Errol Musk.

Elon Musk anyjáról ide kattintva olvashat, mivel lapunk beszámolt Maye Musk életrajzáról.

Rovatok