Index Vakbarát Hírportál

Több mint 80 párt indul az olasz választásokon

2022. augusztus 14., vasárnap 12:53

A Cselekvő Költők Társasága, a Michelangelo ihlette Reneszánsz párt, valamint a helyes táplálkozást szorgalmazó mozgalom is regisztrált a szeptember 25-i olasz parlamenti választásokra; vasárnap délelőttig több mint nyolcvan politikai formáció jelentkezett.

A választásokra készülő pártoknak és más politikai formációknak valamivel több mint két nap állt rendelkezésükre hivatalos logóik benyújtására. A határidő vasárnap kora délután jár le.

Az olasz választások történetében most először fordul elő, hogy a jelentkezési procedúra a nyári csúcsszezon kellős közepén zajlik, miközben az urnákhoz várt csaknem ötvenmillió olasz a szabadságát tölti.

Az elsők között az egykori kereszténydemokrata, 75 éves Clemente Mastella regisztráltatta centrista pártját. 

Törülköző méretűek a választási cédulák

Az olasz választási cédulák nagyobb törülköző nagyságú méretükről ismertek; többtucatnyi pártjelképnek kell elférni rajtuk. A mostanáig jelentkezett több mint nyolcvan erőből azonban nem mindegyik kerül rá a cédulára, mivel a következő napokban a pártoknak programjukat és jelöltjeiket is be kell mutatniuk; a folyamat szabályosságát a belügyminisztérium ellenőrzi. Csak a választási logók méretére, tartalmára több mint háromszáz oldalas szabályzat vonatkozik, amely többek között

kizárja az egyházi vagy vallási jelképek használatát.

A választási cédulára biztosan felkerülő hagyományos pártok az utolsók között regisztráltatták magukat. A baloldali Demokrata Párt (PD) logójára egy olajfaág is felkerült, amely a Romano Prodi vezette, 1996-tól többször kormányra került Olajfa szövetséget idézi. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelképén az MTI szerint nem szerepel a párt vezetője, Giuseppe Conte korábbi kétszeres miniszterelnök.

A pártok választási kampányukat a tengerpartokon és hegyekben pihenő olaszok között kezdték el, akik idén csak minivakációt engedhettek meg maguknak: a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) a párt logójával díszített papucsokat, kulacsokat, mobiltelefon-tartókat dobott piacra, valamint keresztrejtvényt is készített, melyben az olasz hazafiak nevét kell megtalálni.

A PD aktivistái a városokban maradt magányos idősek segítését hirdették meg, valamint ingyenes nyelvleckéket is adnak a bevándorlócsaládok gyerekeinek.

(Borítókép: Kampányplakátok az olasz parlamenti választások előtt Rómában 2022. augusztus 10-én. Fotó: Alessia Pierdomenico/Bloomberg via Getty Images)

Rovatok