Index Vakbarát Hírportál

Ha nem cselekszünk, vége az emberiségnek – hangzott el az ENSZ fórumán

2022. október 5., szerda 10:28

„Ha nem tesszük meg a zöldfordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője” – hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke, Kőrösi Csaba kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöldátmenetről szóló kerekasztalfórumon a szervezet New York-i székházában a Klímapolitikai Intézet rendezvényén.

Az ENSZ korábban is arra hívta fel a figyelmet, hogy emberek milliárdjai a pusztulás felé tartanak. Kőrösi Csaba, az ENSZ elnöke szerint a rendszerszintű problémákra rendszerszintű megoldásokkal és változtatásokkal kell válaszolni. Kifejtette, hogy az ukrajnai háború komoly nyomot hagyott a zöldátálláshoz való viszonyon, átrendezte a prioritásokat, elsődlegessé a túlélés, illetve a győzelem szempontja vált, minden más ezután következik.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az ukrajnai háború miatti energiaválság nyomán igény van az energiafüggetlenség növelésére, ami fokozhatja a megújuló energiaforrások használatát, és ez végső soron hozzájárulhat a zöldátálláshoz.

A fórumon Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte mellett a világ számos országának ifjúsági képviselői vettek részt. Ziga Ciglaric, Szlovénia ENSZ ifjúsági delegáltja elmondta, hogy a fiatalok frusztráltak, és sokan nincsenek tudatában annak, hogy a klímaváltozás hatásai nem a jövőben lesznek érzékelhetők, hanem már napjainkban is azok. Mint mondta, a klímatudatosságban a gyerekek generációja sok tekintetben jobban áll, mint a szülőké, ugyanakkor a fiatalok nem tudnak eleget a klímaváltozásról. Erről az Index szeptemberben részletesen beszámolt, miután egy éghajlatkutató megállapította, hogy

a ma született gyermekek átlagosan 6,8-szor több hőhullámot, 2,6-szor több aszályt és 2,8-szor több árvizet fognak átélni életük során, mint a nagyszüleik. 

A klímaválság reménytelenné tette a fiatalokat

Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium európai uniós műhelyének vezetője kifejtette, hogy a fiatalok félelme jogos, és vannak köztük, akik a reményt is elvesztették a jövőben. Ennek jele, hogy vannak, akik ma nem látják értelmét a családalapításnak, gyermekvállalásnak. Az uniós szakjogász, korábbi európai uniós diplomata hozzátette, a fiatalok dühbe forduló félelmét a megoldás felé vezető útra kell terelni, mert ez a düh megoldási javaslatok nélkül öncélúvá válik.

Hubertus Ruel, a Mathias Corvinus Collegium holland vendégoktatója, nemzetközikapcsolatok-szakértő a gazdagabb országok felelősségére is rámutatott. Mint arról lapunk is beszámolt, nem teljesítették maradéktalanul a legutóbbi ENSZ-klímacsúcson tett vállalásukat, miszerint 100 milliárd dollárt különítenek el a szegény államok részére az éghajlatváltozás következményeinek kezelésére.

A gazdagabbaknak többet kell tenniük a szegényebb országok fiataljainak segítésében is

– hívta fel a figyelmet.

Az ENSZ székházában tartott keddi kerekasztal-konferenciát az MTI szerint megelőzte egy hétfői kiállításmegnyitó, amely a magyar ifjúsági ENSZ-küldött, Kovács Domokos kezdeményezésére a hulladékgazdálkodásra hívja fel a figyelmet a művészet eszközeivel, Művészet és fenntarthatóság címmel a New York-i ENSZ-központban. Innovatív megoldások között bemutattuk, hogy magyar ökorobotot fejlesztettek ki, amellyel a Budapesti Metropolitan Egyetemről kikerült startup támogatja a környezetvédelmi törekvéseket a szerves hulladék feldolgozásával.

(Borítókép: Kőrösi Csaba 2022. szeptember 20-án. Fotó:  MTI / EPA / Jason Szenes)

Rovatok