Index Vakbarát Hírportál

Válságos állapotban van Julian Assange

2022. október 10., hétfő 16:02

A WikiLeaks alapítója pozitív koronavírustesztet adott, karanténba kerül a börtönben. Jelenleg válságos állapotban van − közölte a felesége.

Stella Assange a PA hírügynökségnek elmondta, hogy aggódik a férfi egészségi állapotáért, amely azóta folyamatosan romlik, hogy három évvel ezelőtt a belmarshi börtönbe került, miután a hatóságok letartóztatták Ecuador londoni nagykövetségén − írta meg a Daily Mail

A férfi régóta küzd a bíróságon, hogy elkerülje kiadatását az Egyesült Államoknak.

A hír hétvégén látott napvilágot, amikor emberek ezrei tüntettek Londonban, Washingtonban és Melbourne-be Assange szabadlábra helyezéséért.

Felesége elmondta, hogy

Julian már a múlt héten is rosszul érezte magát, de pénteken lett komolyan beteg. Köhögni kezdett, és lázas volt. Kapott egy kis paracetamolt. Szombaton, ugyanaznap, amikor több ezer ember vonult ki az utcára, hogy támogassa, pozitív lett a koronavírustesztje.

„Nyilvánvalóan aggódom érte, és a következő néhány nap döntő fontosságú lesz számára. Most a nap 24 órájában a cellájában van elkülönítve.”

Stella Assange elmondta, hogy nagyon örült szombaton, amikor a parlament körül a férjét támogatva az emberek élőláncot alkottak. Becslései szerint több mint ötezren vettek részt a tiltakozáson.

Ez volt ez volt eddig a legnagyobb ilyen jellegű esemény a WikiLeaks alapítójának támogatására.

Rovatok