Nemzetbiztonsági elemzőként dolgozott George W. Bush és Barack Obama alatt, majd Donald Trump amerikai elnök vezető Oroszország-szakértője lett. Fiona Hill az elmúlt napokban két interjúban is értékelte Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának hatásait, és a lehetséges végkimenetelekről is beszélt.
A neves brit–amerikai szakértő már a nyolcvanas években cserediákként kutatott a Szovjetunióban (természetesen folyékonyan beszél oroszul), elsősorban a szovjet/orosz mentalitás és hatalomgyakorlás a szakterülete. Társszerzője egy átfogó Putyin-életrajznak (Mr. Putin: Operative in the Kremlin, 2013), amely a történeti tények lajstroma mellett kiemelten foglalkozik a Kreml urának személyiségével és politikusi alkatával.
Fiona Hill kül- és biztonságpolitikai tanácsaira három amerikai elnök is figyelt már, legutóbb a brüsszeli Politicónak és egy értelmiségi podcastnak (Lex Fridman) nyilatkozott.
Hill meggyőződése, hogy bár Putyin háborúja valóban nem az eredeti tervei szerint halad, és az orosz veszteségek is tetemesek, szó sincs arról, hogy ez bármilyen módon is elrettentené vagy visszakozásra késztetné az orosz vezetőt. Ebben bízni naivitás, kitűzött céljait nem fogja egykönnyen feladni.
Sőt, máris alkalmazkodott az új realitáshoz, véli az elemző, ezért a háború jelen szakaszában a tényleges front helyett inkább az információs hadviselésre koncentrál. Jelesül a Nyugatot próbálja elbizonytalanítani önnön helyzetértékelésével és elveivel kapcsolatban. Azt ugyan nem fogja tudni elérni, hogy végül akként tekintsenek rá, mint aki a történelem jó oldalán áll, de azt igen, hogy egyre többen gondolják majd úgy, hogy ebben a konfliktusban „jó oldal” igazándiból nem is létezik.
Hill szerint ennek a relativizálókampánynak az egyik kiszolgálója Elon Musk milliárdos is, aki pontosan akkor és olyan módon bizonytalanodott el a NATO és az Egyesült Államok ukrajnai szerepvállalása ügyében, amikor és ahogyan az az orosz elnöknek kedvezett éppen.
Putyin ebben jó; nagy hatalmú emberek egójával képes játszani, akik őszintén elhiszik, hogy szerepük lehet valamiféle globális megoldásban, miközben a Kreml álláspontjának szimpla hírnökei csupán. Hatalmas rutinja van abban, hogy milliárdosokat manipuláljon. Ez klasszikus Putyin!
– mutat rá az egykori elnöki főtanácsadó.
Putyin nevével annyira összeforrt az Ukrajna elleni támadás, hogy ezen a ponton már nem is engedheti meg magának, hogy veszítsen, amint az orosz elit ilyesmit érzékelne, azonnal közvetlen veszélybe kerülne az elnöki hatalma – véli a világhírű kremlinológus, aki szerint az orosz elnök pontosan ezért is emeli a tétet minden taktikai vereség és veszteség után, például a nukleáris armageddon emlegetésével.
A legnagyobb talány persze az lehet a viselkedésével kapcsolatban, hogy ha annyira szeretne bizonyos területeket a magáénak tudni Ukrajnából, vajon miért éppen azokat pusztítja el.
Ez a birodalmi hódítás perverz, középkori logikája: aki ellentmond, azt elpusztítom. Putyin megmutatja, ki a főnök, ez egy brutális megleckéztetés. Aki nem követi őt, annak szenvednie kell. Ezt a fázist a Nyugat már kinőtte, Oroszország még nem
– magyarázza a kutató, aki szerint Ukrajna katonai, politikai, morális és pszichológiai értelemben is győzött már egyébként, hiszen Putyin terve (hogy ti. napokon belül megpuccsolja a kijevi kormányzatot, és oroszbarát bábkormányt alakítson) megbukott. Szerinte most már csak abban bízik, hogy a dezinformációs kampányok és a nukleáris fenyegetés hatására a Nyugat kész lesz kompromisszumokat kötni, és elismer néhány, erőszakkal annektált területet Oroszországhoz tartozónak, hogy aztán neki legyen mit győzelemként eladnia odahaza.
Fiona Hill szerint viszont ezt a végkimenetelt meg kell akadályozni, mert ha belenyugszunk egyes országhatárok erőszakos módosításába, akkor Putyin vérszemet kap, és újra meg fogja próbálni ugyanezt – és akkor már hivatkozási alapja is lesz, hiszen maga a Nyugat teremtett precedenst. Tehát mindenképpen fel kell tartóztatni, amit kizárólag a II. világháború után létrejött nemzetközi intézményrendszer tud megtenni – ha pedig ma még nem megy neki, akkor a lehető leggyorsabban úgy kell újrafazonírozni, hogy képes legyen a feladatra.
Az eddig ismert világrend tehát mindenképpen véget ér most.
(Hill korábban bírálta az amerikai külpolitikát is, amiért nem volt egyértelmű és következetes álláspontja Ukrajna tulajdonképpeni státuszáról és jelentőségéről.)
Tehát az nem megy, hogy csak úgy el lehet venni egy országrészt bárkitől, ha valaki másnak megtetszik. De hogy lesz ebből háborút lezáró kompromisszum?
Hill szerint a délkelet-ukrajnai vitatott területek rendjének biztosítására több bevett formula is létezik, az ENSZ békefenntartó missziója lenne talán a legkézenfekvőbb. De ahhoz persze tűzszünet kellene, majd egy békemegállapodás, ahol mindkét fél kompromisszumokat köt. A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy ezen a ponton Ukrajna számára már minden csak keserű kompromisszum lehet, hiszen sok városát elpusztították, számtalan polgárát meggyilkolták.
Amiért Fiona Hill tárgyszerű, higgadt elemző hírében áll, az most is megmutatkozik: a Nyugat és az ukránok hibáit is az asztalra teszi. Hangsúlyozza például, az egyre erősödő oroszellenesség ügyében nagyon is van teendője a Nyugatnak, és itt nem a putyini politika bírálatára, hanem random orosz állampolgárok vegzálására utal.
A II. világháború lezárta után nagyon hasonló történt a japán és a német civilekkel szemben is, de meghaladtuk, közösen sikerült. Most is menni fog
– véli Hill, aki szerint minden krízis egyben hatalmas lehetőség is. A Nyugat például a háború előtt még a felfoghatatlan mértékű ukrajnai korrupció miatt aggódott, emlékeztet, a rendezés után esély nyílhat arra, hogy ezen is közösen változtassunk.
(Borítókép: Ukrán katonák Hosztomelben 2022. áprilisban. Fotó: Alexey Furman / Getty Images)