Index Vakbarát Hírportál

Bántalmazó férfi karjaiba menekült Bill Gates volt felesége?

2022. november 20., vasárnap 17:31

Új párra találhatott a Microsoft alapítójának, Bill Gatesnek a volt felesége, Melinda, aki a híresztelések szerint egy volt tévéssel, Jon Du Prével van együtt. A férfi a memoárjában korábban már bevallotta, hogy csúnyán bánt első nejével akkor is, amikor az épp terhes volt.

Bill és Melinda Gates még tavaly májusban jelentették be, hogy 27 év házasság után elválnak, ami nem kis túlzással élve derült égből villámcsapásként érte a világot. A pár akkor kifejtette, ugyan próbálták megmenteni a kapcsolatukat, rájöttek, hogy házaspárként már nem tudnak együtt fejlődni életük további szakaszában. Gateséknek egyébként nem volt házassági szerződésük, de úgynevezett különválási megállapodást kötöttek, ami lényeges, mivel a vagyonukat 130 milliárd dollárra becsülték. 

Melinda Gates ugyan nem kért nőtartást, de a válásuk bejelentésének napján Bill Gates 1,8 milliárd dollár (ami akkor 535 milliárd forintnak felelt meg) értékben ruházott át értékpapírokat volt feleségére, dollármilliárdossá téve őt. Összesen 2,94 millió AutoNation- és 14,1 millió Canadian National Railway-részvényt kapott 309 millió és másfél milliárd dollár értékben. Bár a részvényátadás a válás része volt, további részleteket nem közöltek a megállapodásukról.

Máris rátalált a nagy ő?

Melinda Gates még márciusban adott interjút először a válásukról, és azóta is csak találgatni lehet, vajon még mindig szingli-e. A legújabb hírek szerint újdonsült szerelme a háromgyermekes, elvált egykori tévés, Jon Du Pre, aki 2005-től kezdve kilenc éven át jogi csatározást folytatott volt nejével, Gina Larsen Du Prével többek között a gyerektartásdíj és a felügyeleti jog miatt. A válásukat követően az egykori feleség maradt a három gyermekkel, és éjt nappallá téve dolgozott, hogy mindent megadjon nekik – ahogy azt lányuk, Kasey is írta közösségi oldalán.

A pár kapcsolata ugyanakkor igen viharos volt. Mint arról Du Pre a The Prodigal Father: A True Story of Tragedy, Survival and Reconciliation in an American Family című könyvében beszámolt, szóbeli bántalmazásnak tette ki nejét még akkor is, amikor a hetedik hónapban járt harmadik gyermekükkel. Elmondása szerint ennek hátterében az állt, hogy az apja miatt forrongott benne a düh. Az ügyvédként és egykor FBI-ügynökként dolgozó férfi (aki a kommunista párt tagjai ellen kémkedett Hollywoodban az 50-es években) ugyanis elhagyta őt. 

Keresztülfutottam a nappalin a terhes feleségemhez, aki összerezzent, miközben én szétrobbantam a dühtől, és a legdurvább verbális támadást indítottam ellene, amit valaha is elszenvedett. Azt mondtam: »Üdvözöllek a való világban, hercegnő, ahol nem mindenki boldog. Ez most nem rólad szól, te elkényeztetett, rohadt k.rva. Ez rólam szól. Rá fogok jönni, hogy apám miért tette tönkre az életemet, és feldühít, amiért bűntudatot akarsz kelteni bennem«

– írta a kötetben Du Pre.

Gyerekként nem tudtak mit enni

Jon Du Pre gyerekkora problémákkal volt tűzdelve. Édesapja eleinte sikeres ügyvéd volt, polgárjogi ügyeket vállalt, azonban megcsalta az édesanyját, majd meggyűlt a baja az alkohollal, illetve úszott az adósságokban. Du Pre visszaemlékezése szerint két bátyjával együtt gyakran éheztek, és ez olyan kihívások elé állította őket, hogy megették még azon kajamaradékokat is, amiket az osztálytársaik hagytak a tányéron. Sőt, automatákat törtek fel, hogy még több ételhez jussanak.

Első nejét, Gina Larsent akkor ismerte meg, amikor együtt kezdtek el újságírást tanulni az egyetemen az 1980-as évek közepén. Azonban azt követően figyelt csak fel rá, hogy részt vett a Miss America versenyen (korábban ő lett Miss Utah is). Bár végül nem Larsen fejére került a korona, a teljesítményéért egy díjjal jutalmazták, ami több ezer dolláros ösztöndíjat is jelentett a számára. Később összeházasodtak, és Du Pre állítása szerint a neje hitt abban, hogy meg tudja menteni őt, azonban hamar kiderült, erre esély sincs.

A házasságunk kezdeti szakaszában rájött, hogy valami nincs rendben az új férjével. A bőr alatt feszülő harag kelésként tört ki, valahányszor kijavítottak vagy kritizáltak, és kisebbrendűségi érzés kapott el, ha nagylelkű volt velem

– magyarázta a férfi, hozzátéve, volt nejének óvatosnak kellett lennie, és az együtt töltött évek alatt megtanulta, mivel tudja őt igazán dühbe gurítani.

Mint mondta, Larsen hozzászokott, hogy a vitáikból nem ő kerül ki győztesen, kellemetlenül érezte magát miatta a barátaik előtt, illetve hajlandó volt elvinni a balhét az apró baklövésekért is. Du Pre kifejtette, tisztában volt azzal, hogy a múltjából fakadó démonok tönkreteszik az új életét. Miután találkozott egy pszichiáterrel egy repülőn, megtudta, hogy a kirohanásaiért a gyermekkorából származó poszttraumás stressz tehető felelőssé. Ahogy arra a kötetben kitért, végül sikerült megbékélnie hajléktalan édesapjával.

John Du Pre jelenleg egy kommunikációs véget vezet Utahban. Arról ugyan nem tudni, mikor kerültek közelebbi viszonyba Melinda Gatesszel – tekintve, hogy utóbbi hivatalosan 2021 augusztusában vált el a Microsoft alapítójáról. Az azonban biztos, hogy áprilisban már együtt látták őket egy Brooklyn Nets-meccsen.

(Borítókép: Melinda Gates 2019. február 5-én. Fotó:  Jamie McCarthy / Getty Images)

Rovatok