Index Vakbarát Hírportál

Törökország szíriai városokat bombázott az isztambuli merénylet után

2022. november 20., vasárnap 08:05

A török légicsapások szombaton késő este Észak-Szíriában több várost, köztük Kobane városát is sújtották – közölték a kurd vezetésű erők és egy brit székhelyű megfigyelőcsoport.

Mint arról beszámoltunk, Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon történt egy több halálos áldozattal járó robbanás. Egy fiatal szír nő beismerte, hogy pokolgépet helyezett el a legforgalmasabb utcában, amivel hat embert megölt és 81-et megsebesített.

A török légierő mostani beavatkozása a Karom-Kard fedőnevet viseli – tájékoztatott a török védelmi minisztérium.

A műveletben eddig több mint 50 légi jármű vett részt, és legkevesebb 100 célpontot ért csapás.

A török légitámadások napokkal azután következtek be, hogy Ankara a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé a múlt vasárnapi, Isztambul központjában elkövetett halálos merényletért. Az elkövető nőt a török média szerint a PKK titkosszolgálata képezte ki.

„Kobanét, a várost, amely legyőzte az ISIS-t, török megszálló repülőgépek bombázzák” – közölte Farhad Shami, a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője a The Guardian szerint.

Törökország a kurd népvédelmi egységeket a törvényen kívüli PKK kiterjesztésének tekinti. Farhad Shami elmondta, hogy

légicsapásokat mértek két sűrűn lakott falura is az északi Aleppó tartományban és az északkeleti Hasakeh tartományban.

Több mint húsz légicsapást mértek két tartományban

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja arról számolt be, hogy a török hadsereg több mint húsz légicsapást hajtott végre a két tartományban. A csoport kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik Szíriában.

Kobanét, a török határhoz közeli észak-szíriai kurd többségű várost 2014 végén foglalta el az Iszlám Állam, bár a kurd harcosok a következő év elején kiűzték őket.

Mind a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), mind a Népvédelmi Egység (YPG) tagadta, hogy köze lenne az isztambuli támadáshoz, amelyben hat ember vesztette életét.

Süleyman Soylu török belügyminiszter azonban azt mondta, Ankara úgy véli, hogy a támadásra a parancsot Kobanéból adták.

(Borítókép: Rendőrök és mentőalakulatok tagjai dolgoznak egy robbanás helyszínén Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon 2022. november 13-án. Fotó:  MTI / AP / Francisco Seco)

Rovatok