Index Vakbarát Hírportál

Bemutatta az új kormányt a perui elnök

2022. december 11., vasárnap 09:30

Ismertette az új perui kormány összetételét helyi idő szerint szombaton Dina Boluarte perui elnök, akit elődje, a baloldali Pedro Castillo elmozdítása után iktattak be.

A miniszterelnöki tisztséget Pedro Angulo volt államügyész kapta, aki a korrupció elleni harcáról vált ismertté. A védelmi minisztérium élére az az Alberto Otatola került, aki egyszer már vezette ezt a tárcát − közölte az MTI.  A 17 miniszterből nyolc nő.

Beszédében Boluarte leszögezte, az új kormány nyitott lesz a párbeszédre, és a latin-amerikai ország gazdaságának talpra állítását és társadalmi igazságosságot ígért.

A nemzeti egységkormány minden perui érdekét szem előtt tartja majd

− fogalmazott.

Pedro Castillót szerdán vették őrizetbe, néhány órával azt követően, hogy bejelentette: feloszlatja a kongresszust, és új választásokat követel az elmozdítására indult harmadik törvényhozási kísérlet közepette.

Az elnök elmozdítására a 130 tagú kongresszusban 101 képviselő szavazott hat ellenében és tíz tartózkodás mellett. Az addig az alelnöki tisztséget betöltő Boluartét már szerdán beiktatták hivatalába.

A főügyészség az alkotmányos rend felforgatásával vádolja és lázadás, illetve összeesküvés gyanúja miatt indított vizsgálatot Castillo ellen. Ügyvédje szerint a volt elnököt önkényesen mozdították el a hatalomból és koholtnak nevezte a védence terhére rótt vádakat. A bíróság hétnapos vizsgálati őrizetét rendelte el.

A héten több helyen megmozdulások robbantak ki Castillo mellett, a tiltakozások azóta sem csitultak. Helyszíni beszámolók szerint Arequipa, Ica és Tacna környékén a tiltakozók úttorlaszokat állítottak fel és Castillo szabadon engedését követelik.

Tüntetéseket jelentettek a fővárosból, Limából is.

Rovatok