Index Vakbarát Hírportál

Ismét kivégeztek két tüntetőt Iránban

2023. január 7., szombat 14:26

Iránban felakasztottak két férfit, mert állítólag megölték a hadsereg egyik tagját az országos tüntetések közben.

Mohammad Mahdi Karamit és Seyed Mohammad Hosseinit egy félkatonai tiszt halálában való állítólagos részvételük miatt találták bűnösnek. Emberi jogi csoportok elítélték az általuk látszatpernek nevezett eljárást – írja a BBC

A 22 éves Karami családja azt állítja, nem engedték meg nekik, hogy találkozzanak a férfival, mielőtt kivégezték. Az ügyészek azt állították, hogy Ruhollah Ajamian félkatonai tisztet meztelenre vetkőztette és

megölte egy gyászolócsoport, amelynek tagjai egy nemrég megölt tüntető iráni előtt rótták le kegyeletüket.

Az iráni iszlám kormányzat elleni tiltakozások szeptemberben törtek ki, miután az erkölcsrendészet őrizetbe vett egy nőt, Mahsza Aminit, mert „nem megfelelően” viselte a hidzsábot (vagyis az arab „fejkendőt”). Amini később meghalt, ezután kezdődtek a tiltakozások. 

A külföldi székhelyű Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) szerint eddig legalább 516 tüntetőt öltek meg, köztük 70 gyermeket, és 19 262 embert tartóztattak le. Emellett 68 biztonsági alkalmazott haláláról is beszámoltak. A tüntetések után őrizetbe vett személyek közül sokakat a jelentések szerint megkínoztak és bántalmaztak.

A most kivégzett férfiakat először 2022 decemberében ítélték halálra, de fellebbeztek az ítélet ellen, miután állításuk szerint hamis beismerő vallomások megtételére kényszerítették őket. A Hosseinit képviselő ügyvédek azt mondták, hogy a börtönben megverték, és bekötötték a szemét.

Sokkolták, és egy fémrúddal verték a talpát 

− mondta a férfi ügyvédje. Az iráni legfelsőbb bíróság végül január 3-án hagyta helyben a halálos ítéletet.

Három másik férfit is halálra ítéltek 

Halála előtt Karami ügyvédje azt mondta, hogy védence éhségsztrájkba kezdett, mivel megtagadták tőle a jogot, hogy saját ügyvédet válasszon a bírósági eljáráshoz. Ehelyett az állam által kirendelt ügyvédekre kellett támaszkodnia.

Az Amnesty International „gyorsított, tisztességtelen eljárásnak” minősítette a tárgyalást, és azt mondta, hogy az iráni hatóságok legalább 26 másik személy esetében is halálbüntetést akarnak kiszabni.

Három másik férfit is halálra ítéltek ugyanebben az ügyben, további 11 pedig börtönbüntetést kapott. A legutóbbi akasztásokkal négyre emelkedett az Iránban december óta kivégzett emberek száma.

Decemberben a 23 éves Majidreza Rahnavardot nyilvánosan akasztották fel egy daruval, mert állítólag késsel megölte a biztonsági erők két tagját, és négy másikat megsebesített. Egy másik, 23 éves férfit pedig arra hivatkozva ítéltek el, hogy elállt egy utcát, és késsel megsebesítette az iráni karhatalmi erők egyik tagját.

Rovatok