Index Vakbarát Hírportál

Négyszeres túljelentkezés volt Magyarországon az ingyenes európai vonatbérletekre

2023. január 10., kedd 15:40

A tervezettnél jóval több 18 éves európai fiatal juthat ingyenes vonatbérlethez a DiscoverEU program keretében – közölte Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója, a program mentora.

Ujhelyi István közösségi oldalán azt írta: az Európai Unió a tervezettnél jóval több ingyenes InterRail-bérletet oszt szét a DiscoverEU program idei első eredményhirdetése során, így ebben a fordulóban

több mint ezer magyar fiatal juthat végül hozzá az Európában felhasználható vonatjegyekhez.

Ez majd háromszázzal több jegy az eredetileg tervezettnél. Az EP-képviselő hozzátette: a program kiemelkedően sikeres, Magyarországon is minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés, aminek köszönhetően 

idén a tervezett kvótánál 13 ezerrel több jegyet osztanak szét a pályázók között,

amit egy másik uniós keretprogram megmaradt költségvetésének átcsoportosításából fedeznek.

A mostani pályázati fordulóban a több mint 161 ezer jelentkező közül majdnem 48 ezer 18 éves európai  fiatal jut végül utazási lehetőséghez. Ők akár harminc napon át utazhatnak majd 2023 márciusa és 2024 februárja között az előzetesen általuk megadott pályázati útiterv alapján – írta Ujhelyi István.

A politikus tájékoztatása szerint 2018 nyara óta több mint 916 ezer fiatal adott be jelentkezést a programra, közülük pedig több mint 212 ezren jutottak hozzá az ingyenbérlethez. Magyarországról eddig mintegy 24 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 4600-an körbe is tudták, illetve tudják utazni Európát – tájékoztatott Facebook-oldalán a politikus.

(Borítókép: John Macdougall / AFP)

Rovatok