A Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig „elrabolták” Szerbiától − mondta Zoran Milanovics horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.
Milanovics világossá tette: továbbra is ellenzi, hogy támadó fegyvereket küldjenek Ukrajnába, mert az nem segíthet a háború befejezésében − közölte az MTI.
Az államfő úgy vélte, hogy Oroszország Koszovó példájára fog hivatkozni, „mert cinikus”.
Ki annektálta Koszovót? A nemzetközi közösség és mi. Elvették Szerbiától. Ez nem is annexió, ez rablás, egy területrész kivonása Szerbiából
− fogalmazott az elnök, hozzátéve: nem Koszovó kérdéséről beszél, hanem a teljes koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az „bűncselekmény”.
Az államfő hangsúlyozta: „Egyértelmű, hogy a Krím soha többé nem lesz Ukrajna része”, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban.
Milanovics mélyen elítélte és erkölcstelennek nevezete, amit a Nyugat tesz az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Mi a cél? Az orosz kormány megdöntése? A német tankok még inkább homogenizálják az oroszokat. Ez közelebb hozza őket a kínaiakhoz
− mondta Milanovics.
(Borítókép: Zoran Milanovics 2022. szeptember 8-án. Fotó: Damir Sencar / AFP)