Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője szerint külső segítség kellett ahhoz, hogy a szeparatisták fegyverhez jussanak Kelet-Ukrajnában, ugyanakkor kizárta, hogy szándékos tett lett volna a maláj utasszállító repülőgép lelövése 2014 nyarán. Úgy gondolja, a szakadárok katonai repülőgépnek nézhették a Malaysia Airlines járatát.
Az Index is beszámolt róla, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen hagyhatta jóvá annak a rakétának az Ukrajnába történő behozatalát, amellyel lelőtték a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát 2014 júliusában. A maláj utasszállító repülőgép Ukrajnában, a Donyecki területen, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött régióban zuhant le. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas és a legénység is életét vesztette.
Az ügy körülményeit vizsgáló nemzetközi nyomozó csoport szerint ugyanakkor nincs arra bizonyíték, hogy az orosz államfő tűzparancsot adott volna az utasszállító likvidálásra.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója, Bendarzsevszkij Anton emlékeztetett, hogy 2014 tavaszán orosz támogatással jelent meg szeparatista mozgalom Kelet-Ukrajnában. A szakértő szerint ugyan az orosz kormányzat hivatalosan semmilyen fórumon sem kommunikálta a támogatást, a háttérben tudni lehetett arról, hogy Moszkva pénzt és fegyvereket küld az érintett területre a szeparatistáknak. Hozzátette: ekkor orosz hírszerző tisztek jelentek meg több kelet-ukrán városban, és ott szerveztek ukránellenes demonstrációkat.
A posztszovjet térség szakértője azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy valószínűleg külső partner kellett ahhoz, hogy fegyverek – akár rakétavető is – kerüljenek a szeparatistákhoz. Bendarzsevszkij Anton szerint azonban a maláj utasszállító repülőgép lelövése vélhetően nem volt szándékos. Oroszország egyébként tagadja, hogy köze lett volna a gép lezuhanásához.
A szakértő elmondta: 2014 környékén jelentős volt az ukrán légi aktivitás a térségben. Az ukrán kormány célja ugyanis az volt, hogy visszaszerezze az ellenőrzést a kelet-ukrajnai területek felett. Bendarzsevszkij Anton kifejtette: akkoriban a szakadárok több ukrán csapatszállítót és más repülőgépet is lelőttek. Hozzátette:
a maláj utasszállítót is ukrán repülőnek hihették.
Szerinte a szeparatisták híradásaiból is az derült ki, hogy biztosak voltak benne: amit lelőttek, az egy katonai repülőgép volt. Később jöttek rá, hogy tévedtek, majd gyorsan megpróbálták eltüntetni az üzeneteket.
Bendarzsevszkij Anton szerint azért sem lehetett szándékos a maláj repülőgép lelövése, mert Oroszország egyszerűen nem akarhatta, hogy a nemzetközi figyelem Kelet-Ukrajnára irányuljon, ahogy azt sem akarhatták az orosz vezetők, hogy ezáltal még több támogatást kapjon Kijev a nyugati országoktól.